Már ötezer éve is éltek rendszeresen lovagló emberek

Ötezer évvel ezelőtt ülhettek először lóra az emberek – derült ki egy a Science Advances című szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányból.

A tanulmány szerzői szerint erre utalnak azok a jellegzetes nyomok, amelyeket a Jamnaja-kultúrához tartozó emberek maradványain találtak. A kutatócsoport összesen 24 olyan ember csontvázát vizsgálta meg, amelyeket a mai Bulgária, Románia és Magyarország területén találtak a régészek.

Ez valószínűleg a legkorábbi ismert bizonyíték arra, hogy az emberek hátasként használták a lovakat.

A lovak háziasításának első bizonyítékai körülbelül 5500 évesek. Először valószínűleg húsukért és tejükért tartották az állatokat. Jelenlegi ismereteik szerint a lovakat már négyezer évvel korábban befogták a szekerek elé, és nagyjából ebből a korszakból származnak a lovaglásra utaló első képi bizonyítékok is.

Hírdetés

A lovak hátasként való használatának köszönhetően az ember nagyobb távolságokat tudott megtenni, és könnyebbé vált a felfedezés, a kultúrák találkozása, illetve a kereskedelem, de a háború és a vándorlás is.

Azonban a kutatók bizonytalanok abban, hogy mikor is ült az ember először lóra.

Martin Trautmann és csapata a Helsinki Egyetemről ezért azt vizsgálta, hogy megtalálhatók-e a lovagláshoz köthető, jellegzetes törések és deformitások az általuk tanulmányozott emberi maradványokon, különösen a combcsontokon, a csigolyákon és a medencecsontokon. Kutatásukból kiderült, hogy kilenc ember valószínűleg rendszeresen lovagolt.

"Eredményeink összességében megerősítették, hogy a Jamnaja-kultúra néhány tagja számára a lovaglás már ötezer évvel ezelőtt rendszeres tevékenység volt" – írták a szakértők.

(MTI)
 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »