Már nyugatról is érkeznek a menekültek, de velük is meg fogja szívni Németország – egyszer már megtörtént

Már nyugatról is érkeznek a menekültek, de velük is meg fogja szívni Németország – egyszer már megtörtént

A Brexit miatt egyre többen igényelnek német állampolgárságot a II. világháború idején Nagy-Britanniába menekülő zsidók leszármazottjai közül – írja a Financial Times.

Az igénylések száma csaknem a negyvenszeresére nőtt 2016, vagyis a britek EU-ból való kilépéséről döntő népszavazás óta. 2015-ben még 43 német származású brit állampolgár döntött így, tavaly pedig csaknem 1700-an. A "zsidó menekültek" nagy-britanniai egyesületét vezető Michael Newman ezt a lapnak egyértelműen a Brexitnek tudta be.

A "menekültek" a német alkotmány azon rendelkezése alapján kérhetnek állampolgárságot, amely szerint ez jár nekik és leszármazottjainak is, ha politikai, faji vagy vallási okokból vesztették azt el 1933 és 1945 között, vagyis a nemzetiszocialista kormányzat idején.

Hírdetés

A leszármazottaknak nem kell teljesíteniük az ilyen kérelmeknél egyébként elvárt kritériumokat sem.

Nem csak a menekültek leszármazottjai, de a Németországban élő britek körében is népszerű lett az elmúlt időszakban a német útlevél és az ezzel járó uniós jogok. 2017-ben 7493 brit kapta meg a német állampolgárságot, az több mint másfélszerese az előző évinek.

A briteknél csak törökök kaptak nagyobb számban német útlevelet.

(HVG – Financial Times nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »