"Már nem a Camorra, hanem a nigériai nigger maffia uralja a helyi bűnözést"

Az olaszországi Castel Volturnóban már nem a Camorra, hanem a nigériai maffia uralja a helyi bűnözést. Miközben Olaszországban a választási kampány utolsó két hetére figyelnek, a belügyminiszter Castel Volturnóba utazott. A Nápoly közeli településen élők úgy érzik, magukra hagyta őket az állam.

Március 4-e után valószínűleg más színű kormánya lesz az országnak, Marco Minitti mégis aláírt egy 21 millió eurós integrációs és rendészeti programot.

A településen rengeteg bevándorló él, többségük illegálisan. A hagyományos nápolyi bűnszervezet, a Camorra helyét a nigériai maffia vette át.

„Az elnyomás és az ellenőrzés nem elég, még ha a miniszter több rendőrt is ígért. Már nem működik a Camorra szervezete, most olyan emberek követnek el mikro-rablásokat, akiknek ennivalójuk sincs” – mondja a település polgármestere.

Hírdetés

A szervezett bűnözés a külvárosra jellemző, de hatásait érzik az egyébként normálisan működő városközpontban is. Az itt felnőtt, de afrikai származású emberek is panaszkodnak, például az erős nápolyi akcentussal beszélő Martin is:

„Magunkra hagytak minket, pedig nem tudjuk ezt a rengeteg embert befogadni. Se erőnk, se eszközünk nincs arra, hogy megneveljük őket. Nem Afrikában élünk, ezeket az embereket meg kell tanítani a civilizált világban élni.”

A migráció és a biztonság áll az olasz választási kampány középpontjában. Castel Volturno helyzete és a maceratai gyilkosság sokszor előkerül a kortesbeszédekben.

Közel harmincezer lakóra jut húszezer bevándorló, közülük tizenöt ezer illegális. A belügyminiszter terve változást akar hozni erre a nehéz területre.

Euronews


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »