Már neki is látott az úzvölgyi katonatemető átvételének a román védelmi minisztérium

Már neki is látott az úzvölgyi katonatemető átvételének a román védelmi minisztérium

A román védelmi minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Leș védelmi miniszter a Mediafax hírügynökséggel.
A tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel. „A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről” – mondta Gabriel Leș.

Hírdetés

A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a „nemzetközi temetőben” található emlékműveket, összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az úzvölgyi temetőben nyugszanak.

A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele. A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dăncilă miniszterelnök is megemlítette szombaton. Közben a Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel.

A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot. Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen. Gyakorlatát később Hargita, és Maros megye prefektusa is átvette és Kovászna megyei hivatali utódjai is folytatták. 2015-től a Dan Tanasă blogger által alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) foglalkozik a magyar szimbólumok és feliratok elleni pereskedéssel.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »