Már Nagy Katalin is oltási kampányt indított! Nézzük, mit írt alattvalóinak!

Már Nagy Katalin is oltási kampányt indított! Nézzük, mit írt alattvalóinak!

Pénteken mutatták be a II. Katalin orosz cárnő által írt levelet, amelyben alattvalóit buzdítja, hogy oltassák be magukat fekete himlő ellen!

A levél 1787. április 20-án született, és a cárnő hasonló feltételeket szab a mai Ukrajna területén szerveződő oltási kampánynak, mint azt napjainkban teszik a szakemberek.

„Az egyik legfontosabb feladat a himlő elleni védőoltás bevezetése kell, hogy legyen, amely – mint tudjuk – nagy károkat okoz, különösen az egyszerű emberek körében. Az ilyen oltásnak mindenütt általánosnak kellene lennie” – írta az uralkodó Pjotr Rumjancsev grófnak.

Hírdetés

A cárnő a továbbiakban részletesen ismerteti, hogyan lehet az oltásokat a nép számára elérhetővé tenni, beleértve a kolostorokban való ideiglenes elhelyezést azok számára, akik az oltás után megbetegednek. Katalin volt az első Oroszországban, akit beoltottak himlő ellen – írja az AFP.

Az orosz művészetre szakosodott MacDougall’s aukciósház nyilvánosan kiállította a levelet és II. Katalin portréját, mielőtt azokat elárverezik Londonban. A levél és a portré becsült értéke 1,6 millió dollár.

„A jelenlegi helyzet fényében nagyon büszkék lehetünk rá” – mondta Jekatyerina MacDougall, az aukciósház társigazgatója.

(br)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »