Már működik a vágsellyei és a párkányi nagy kapacitású oltóközpont

Már működik a vágsellyei és a párkányi nagy kapacitású oltóközpont

A szombaton megnyílt vágsellyei oltóközpont után ma reggel 8 órakor nyílt meg a párkányi oltóközpont is, a Párkányi Rendelőintézet épületében az Agel csoport komáromi kórháza és Nyitrai megye együttműködésének köszönhetően, ahol a lakosság oltása a hétvégeken történik majd.

„Az ügyfélkapu azonban csak ezen a héten kedden este nyílt meg és végül csak szerdán dőlt el, hogy ezen a két helyszínen a Moderna vakcináival oltják egyelőre a 60 év felettieket” – tájékoztatta portálunkat Farkas Iván (MKP) Nyitra megyei képviselő.

Elmondta, 700 adag vakcina érkezett a rendelőintézetben kialakított megyei oltóközpontba. „Félő volt, hogy ilyen rövid idő alatt nem fog ennyi ember regisztrálni, ám két és fél nap alatt a vágsellyei 650 vakcina és a párkányi 700 oltóanyag is regisztráció alá került, tehát a minisztérium által biztosított összes vakcinát megkapják a jelentkezők a hétvégén” – fogalmazott.

Párkányban és Vágsellyén a jövő héttől folytatódik az oltás, ezek a megye által működtetett oltóközpontok hétvégenként üzemelnek majd, ezentúl már szombaton és vasárnap is. Farkas Iván szerint, amennyiben központi szinten látják, hogy a Moderna vakcináinál már kezd telítődni a 60 évnél idősebbek beoltása, fokozatosan csökkentik az alsó korhatárt 50 év felettiek, majd 40 év felettiek részére is – vélekedett.

Emlékeztetett, hogy Nyitra megye önkormányzata március 15-én tartotta soron kívüli testületi ülését, amelyen arról döntöttek egy napirendi ponttal, hogy Nyitrán megnyílik az első nagy kapacitású megyei oltóközpont. „Azon a napon sikerült meggyőzni az illetékeseket – a megye elnökét, a kerületi főorvost és azokat, akik az egészségügy területén aktívak, a bizottsági elnököt és természetesen a képviselőket –, hogy egy újabb oltóközpont Párkányban és Vágsellyén nyíljon meg” – mondta.

Hírdetés

„Ennek egyik oka, hogy a további járási székhelyeken már oltottak – beleértve Érsekújvárt, Komáromot, Lévát, Ipolyságot –, s Vágsellye volt az utolsó járási székhely, ahol korábban nem” – húzta alá. Párkány esetében pedig az volt a döntő, hogy minden egyéb oltási lehetőség távolabb esett 50 kilométernél – magyarázta.

„Párkány a megyeszékhelytől is a legtávolabbi pont, vannak települések, amelyek 120 kilométerre vannak Nyitrától, ezért volt fontos, hogy ebben a térségben létrejöjjön az oltóközpont. Ezáltal megadatott a régióban élőknek is, hogy ne kelljen nagyobb távolságra utazniuk az oltásért” – jegyezte meg Farkas Iván.

Kérdésünkre, hogy a továbbiakban is kizárólag a Moderna vakcinájával oltanak-e a vágsellyei és a párkányi oltóközpontban, a megyei MKP-frakció vezetője elmondta, ezeknél az oltóközpontoknál maradnak egyelőre a Modernánál, de nincs kizárva, hogy a vakcinák kínálata bővülni fog, vagy esetleg áttérnek más oltóanyagokra – de ezt központilag határozzák meg, nem a megye hatáskörében.

A koronavírus elleni oltásra elektronikusan ITT, továbbá ITT lehet jelentkezni.

(SzE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »