Vannak nevek, melyek fogalommá váltak, akár pozitív, akár negatív értelemben. Ilyen György Péteré, csak negatív értelemben. Szellemi ikertestvére Tamás Gáspár Miklósnak. A liberális médiaelit lehető legdurvábban magyargyűlölő képviselői mindketten. Maradjunk azonban most György Péternél! A Néphazugság mai számában megjelent publicisztikájában (Korszakváltás) már az elején citált Kertész Imre-mondat fals: „A „zsidó” csak az antiszemiták számára egyértelmű kategória.” Miért, a zsidó számára nem? Eszerint nem tudja meghatározni maga, hogy ő mégis miféle, de azt igen, hogy ki az ellensége? Nem tudom, mi a szemitizmus, de azt igen, mi az antiszemitizmus? No de nézzük György Péter elmefuttatását!
„Önáltatás lenne nem látnunk, hogy a kormányfő tudatosan, lépésről lépésre próbálja felbontani a zsidóemancipáció és -asszimiláció nehéz évtizedek alatt kialakult, összeállt szerződését, társadalmi békéjét, s ez akkor is igaz, ha a korszakváltás nehezebben megy, mint azt ő maga hinné. Csakhogy az a tény, hogy az együttműködő önazonosságok kulturális rendjét valójában csak olyan diktatórikus kormányok tudják rövid idő alatt széjjelverni, amilyenekben Hóman Bálint tevékenykedett, az a tény tehát, hogy ez a kíméletlen szándék sikertelen is lesz, semmit sem von le annak fenyegetéséből. (E hét keddjén a kormányfő a Parlamentben elállt a Hóman szoborállítás tervétől. Érvei között azonban nem szerepelt Hóman Bálint antiszemitizmusa, zsidótörvényekben való részvétele.)”
Aki csak egy kicsit is ismerős közéletünkben, nagyon is jól tudja, mennyire felülreprezentált a zsidóság hazánkban az élet úgyszólván minden területén. Ami nem is lenne baj, ha (pláne vezető) képviselői nem úgy viszonyulnának a magyar érdekekhez és értékekhez, mint ahogyan. Miközben óriási állami finanszírozásban részesülnek személyi és intézményi tekintetben egyaránt, „cserébe”, legalábbis hangadóik, mást sem tesznek, mint gyűlölködnek, megakadályozva ezzel mind az emancipációt, mind az asszimilációt. És ez nem mai történet. Merthogy honi históriánk azt mutatja, hogy a György Péter által emelgetett zsidóemancipáció és -asszimiláció valahogy igazán sohasem létezett. És hogy miért? Farkas Gyula irodalomtörténész eredetileg 1938-ban megjelent, 1945-ben indexre tett, a minap viszont újra kiadott műve (Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914) egy beszédes konklúziója megadja erre a választ:
„Olyan ez a magyarországi zsidóság a XIX. században, mint egy nagy tó, melybe keletről zavaros hegyi patak ömlik, magával sodorván piszkot, iszapot, fénylő kavicsot, néha egy-egy aranyszemet, s alig adván le terhét, máris tovább siet nyugat felé. A tó pedig folyvást háborog, kavarog, tükre soha el nem simul.”
Magyarul nagyon kevés olyan befolyásos zsidó akadt a zsidó-magyar együttélés során, aki, aranyszem lett volna a patakban, vagyis aki a magyar érdekek és értékek védelmével tűnt volna ki. Illesse tisztelet persze a kivételeket, az olyanokat, mint amilyen volt például hajdanában egy Marczali Henrik, Angyal Dávid, Acsády Ignác. De hol vannak tőlük a György Péterek és Tamás Gáspár Miklósok? Térjünk azonban vissza György Péterre!
„Áll pár száz tiltakozó magyar ember a székesfehérvári Bartók Béla téren, ahol a polgármester szerint azért lehet mégis felállítani az antiszemita, náci, nemzetáruló nyilas Hóman szobrát, mert az a tér nem lett volna nélküle.”
„Antiszemita, náci, nemzetáruló nyilas.” Tipikus György Péter-i fixa idea. Igen, így pontosan csak ilyen sorrendben. Aki antiszemita, ab ovo csak náci meg nyilas lehet. Aki, olvassuk tovább, „a kibontakozóban lévő neonacionalista világkép” kialakítója a mában. Az ilyen pedig „az emancipáció és asszimiláció máig érvényes társadalmi szerződéssé vált hagyományá”-t kérdőjelezi meg.
Hiába, György Péter akkor van elemében, ha árkot áshat magyarok és zsidók között: „Az etnicista, neonacionalista politika, a pillanatok uralására szolgáló PR-kormányzás sikeres és vonzó lehet, és kétségkívül alkalmas a választások megnyerésére, de igen kevés a nemzeti kultúrát jelentő együttélés, tehát a hosszú időtartamok alakította érték- és szokásrendek elsöprésére.”
Nos, „együttélés” csak ott lehetséges, ahol mindkét fél tiszteletben tartja egymást. De ott, ahol az egyik fél hovatovább már akkor elkezd prüszkölni, ha Hóman nevét meghallja, erről nem lehet beszélni. Ám mi sem jellemzőbb György Péter – és az egész hazai liberális elit – szemléletére, mint az alábbi mondata:
„Elhiszem, hogy az etnicizmus szemléletének kényelmesebb lenne, ha a plurális kulturális azonosságok helyett mindenki egyetlenképp és teljes mértékben azonos lenne önmagával, azaz létrejönne az enklávék Európája, de ez nem politikai realitás, hanem olyan infantilis sikerregények tárgya, mint amilyen Michel Houellebecqtől a Behódolás.”
Magyarra lefordítva: dobjuk már sutba a nemzetfogalmat, hadd keveredjenek egymással aligha megférő etnikumok, infantilizmus a kialakult nemzeti értékekhez való ragaszkodás. A liberális elit amolyan hangadójának tekintett György Péter hozzáteszi még ehhez, hiába tartjuk fenn továbbra is „a benső meggyőződésünk látszatát, hogy úgy vagyunk magyarok, zsidók a saját hazánkban, ahogy kedvünk tartja, mert itthon vagyunk”, ha nem lehet a zsidó igazán zsidó hazánkban, mivel ebben megakadályozzák őt ebben a kormányzat „neonacionalista” törekvései. Vagyis már megint mit hallunk? Megakadályozzuk a zsidókat abban, hogy zsidókként éljenek hazánkban.
Végül, de nem utolsósorban ezt írja György Péter: „Ha a zsidók nem lehetnek magyarok, azaz az enklávéban vagy megint az emigrációban van a helyünk, akkor az hazánknak, Magyarországnak végzetes ártalmára van.”
Azt, hogy mégis miért lenne ez hazánknak „végzetes ártalmára”, nem részletezte, miként most én sem, hányan és hányszor írták már le (köztük magam is, de zsidók is), hogy „magyar zsidó” vagy zsidó magyar”, nem létezik. Csak zsidó zsidó létezik. Így fogalmazott a zsidó Újvári Péter a „Zsidó Szemle” 1920. június 4-i számában. Részemről végső konklúzióként csak két mondat mindehhez. Nagy kár, hogy az olyan zsidók, mind György Péter, nem olvassák egymás munkáit. Ugyanakkor nagy bajban lehet a hazai zsidóság, ha csak olyan hangadói vannak, mint György Péter.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
