Már megint lázadnak a senki által nem hívott kontinensfoglalók

Zavargások törtek ki kedden a Leszbosz szigetén lévő móriai menekülttáborban: mintegy 100 fiatal betolakodóból álló csoport sátrakat, kukákat és legalább egy konténerlakást felgyújtott, illetve kövekkel dobálta a rendőrség és a tűzoltóság alakulatait – jelentette a helyi Lesvosnews hírportál. És a görög rendőrök is olyan kukák, hogy csak dísznek viselik fegyvereiket.

Értesülések szerint a tűzoltóság két repülőgépet is bevetett a lángok oltására a menekülttáborban és annak környékén is.

Hírdetés

A randalírozó idegen élősködők az ellen tiltakoztak, hogy várhatóan visszatoloncolják őket Törökországba. A tavaly tavasszal létrejött megegyezés értelmében az EU minden olyan betolakodót visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust.

A móriai táborban és Leszbosz más hasonlóan túlzsúfolt intézményeiben hónapok óta mintegy 4000 illegális bevándorlót helyeztek el.

A görög égei-tengeri szigetekre érkező menekültáradat többnapnyi apályt követően ismét felerősödött: az elmúlt nap folyamán hozzávetőleg 250-en érkeztek a török partokról. A korábbi hónapokban naponta átlagosan 60 illegális bevándorló kelt át Törökország felől. A görög szigeteken összesen 15 ezer migráns tartózkodik túlzsúfolt táborokban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »