Már megint Bergoglio

Már megint Bergoglio

Hír jelent meg a vaticannews.va oldalon, amelyből megtudhatjuk, hogy Ferenc pápa július 8-án, hétfőn szentmisét mutat be a migránsokért a Szent Péter bazilikában. A szertartáson közel 250 bevándorló és menekült, illetve az életük megmentésében részt vevő személy vesz részt.

A szentmisén csak az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztérium Migránsok és menekültek szekciója által meghívott személyek lesznek jelen, és azt élőben közvetíti a Vatikáni Média.

A hír java, a szentmise célja a végére maradt:

„A pápa ezzel buzdítani kívánja azokat, akik minden nap elkötelezik magukat a migránsok és menekültek támogatásában, elkísérésében és befogadásában.”

Már csak az a kérdés, vajon Bergoglio mond-e misét a migrációt elősegítők és a migránsok áldozataiért?

Hírdetés

Arról nem is beszélve, hogy azokért az elvetemült hívőkért is imádkozik-e majd egyszer a vatikáni államfő, akik helyben, ott ahol valójában kell, segítik a nyomorgókat, elesetteket, valamint a keresztény üldözötteket?

Kedvesek-e, vagy csak megtűrtek Bergolio számára azok, akik nem a migrációs üzlet támogatói, részesei vagy haszonélvezői? Mint általában minden, egyszer ez is kiderül.

Kivárjuk!

Üdvözlet,
 KJ
 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »