Már megint a sor végén?

Már megint a sor végén?

Hallom a hírekben, hogy Izrael pár nap alatt 1 millió embert oltott be az amerikai vakcinával. Ez durván a lakosság egyötöde…

Ha a hírek igazak, akkor Németország és Ausztria is jól halad, igaz, az izraeli rátát messziről sem érik el.

Szlovákia is elkezdte az oltásokat, online elérhetők a kérvénynyomtatványok az egészségügyi dolgozók és a szociáli otthonokban dolgozók számára.

A kormány 4 csoportra bontotta a beoltandókat, aminek van logikája.

Az előrejelzések szerint a tömeges vakcinálásra valamikor nyár elején számíthatunk. Addig valahogyan a pórnépnek ki kell bírnia…

Azt azonban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy

az első hullám oltóközpontjait valahogyan furán helyezték el az ország térképén.

A 25 oltási központból valójában csak egy – a komáromi Agel kórház – van a listán olyan területről, ahol tömbben élnek magyarok.

Még megtalálható a listán Rozsnyó is, de ez a csallóközieknek és a mátyusföldieknek olyan, mint csók a halottnak.

A kérdés csak az lehet, hogy

Hírdetés

Elképzelhető, hogy a Csallóköziek és a Mátyusföldiek egy irdatlan eleven és ellenálló fajta, ahol alig van beteg, tehát oltani sem kell. Bárcsak így lenne! Ez a feltételezés az eddigi adatok alapján nem állja meg a helyét.

A másik feltételezés az lehetne, hogy kevés az oltóanyag, a betegeket ellátó egészségügyiek pedig inkább Pozsonyban, aztán az ország középső, északi és keleti részein vannak a legnagyobb veszélyben. A betegek területi eloszlásában most egyedül Nyitra „vezet“, tehát ez sem lehetne indok.

Azt már feltételezni sem merem, hogy az egyenlőtlen elosztás például nemzetiségi alapon történne,

mert mi lesz például a csallóközi meg mátyusföldi szlovák és más nemzetiségű betegekkel?! Feláldozzák őket mint a háborús járulékos veszteséget?

Miért nem lehetett volna mondjuk Szencen, vagy Dunaszerdahelyen is kialakítani egy-egy oltóközpontot, amivel gyorsíthatnánk a beoltottság rátáját, meg aztán az utazgatni kényszerülő beoltandók nem cipelnék a vírust föl-le az országban.

De az is lehet, hogy ez egy (rossz) szakmai (vagy politikai) döntés .

Hol vannak a kormányfő hangzatos igéretei a magyar népesség felé, amit a parlamenti választások körül tett?

Ha ezeket elhanyagoljuk,

még mindig marad a józan ész, amely azt diktálná, hogy ne hagyjunk fehér foltokat az országban.

Vagy talán a Csallóköz és a Mátyusföld, meg a többi érintett déli régió ebből a szempontból elhanyagolható?

Ott nem baj, ha majd több (öreg)ember hal meg a járvány szövődményei miatt?

Erre a csallóközi parasztember csak köpne egy nagyot és azt morogná a bajsza alatt, hogy „dögöljetek meg“.

Azonban ezt biztosan nem a betegeknek, orvosoknak és az ápolóknak kívánná…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »