Már legalább hat amerikai hagyta Ukrajnában a fogát – hivatalosan

Elesett egy volt amerikai tengerészgyalogos a héten Ukrajnában – közölték amerikai tisztviselők pénteken. Ő a hatodik ismert amerikai áldozata az ukrajnai harcoknak.

A nyilatkozók hozzátették, hogy Daniel W. Swift nem hivatalos minőségben vett részt a harcokban.

A férfi a kelet-ukrajnai Dnyipróban megsérült, és belehalt sérüléseibe – mondta az egyik tisztviselő, aki kérte neve elhallgatását. Egyéb részletek nem derültek ki, így az sem, hogy Swift holttestét elszállították-e Ukrajnából.

Az amerikai haditengerészet szerint Swift 2019 márciusában dezertált a kaliforniai San Diegóban lévő állomáshelyéről. A tájékoztatás szerint nem tudni, hogy miért tartózkodott Ukrajnában.

A washingtoni külügyminisztérium közleményei és az érintett családok eddigi jelentései szerint legalább öt másik amerikairól ismert, hogy Ukrajnában harcolva halt meg.

Swift 2005-ben lépett be a haditengerészethez, és 2007-ben a Seal nevű különleges egység egyik alakulatához osztották be. Hét évvel később, 2014 januárjában önként távozott a szolgálatból, de 2015-ben újra csatlakozott, és egy évvel később ismét egy SEAL-alakulathoz osztották be.

Hírdetés

A férfi 2020-ban könyvet írt "Egy ember bukása" címmel. Internetes oldalán arról számolt be, hogy 20 évesen lett apa, és harmincéves korára már ötször volt bevetésen a haditengerészet SEAL-jeként, többek között Irakban, Afganisztánban és Jemenben. Hozzátette, hogy négy gyermek apja.

Az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy nemrég életét vesztette egy amerikai állampolgár Ukrajnában, és hogy minden lehetséges konzuli segítséget megadnak a családjának.

Az amerikai kormány óva intette az amerikaiakat attól, hogy Ukrajnába menjenek harcolni. Washington felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz erők elfoghatják és túszul ejthetik őket. Legalább hatezer ember lépett kapcsolatba a ukrán nagykövetséggel Washingtonban a háború első heteiben, hogy információt kérjenek arról, miként lehet önkéntesnek jelentkezni Ukrajnába.

Ukrajna washingtoni katonai attaséja tavaly azt mondta, hogy a lehetséges önkéntesek felét gyorsan elutasították, mert nem rendelkeztek katonai tapasztalattal, büntetett előéletűek voltak, vagy más okból nem voltak alkalmasak a szolgálatra.

Ismeretlen számú amerikai csatlakozott a Kijevet támogató külföldi harcosok egységeihez, köztük volt katonák is. Mások segély- és emberi jogi szervezetekhez jelentkeztek.

A Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat azt állította, hogy jelenleg egyetlen amerikai katonatiszt sem harcol Ukrajnában, bár néhányan a kijevi amerikai nagykövetséghez vannak beosztva, többek között a biztonsági szolgálat és a védelmi attasé irodája mellé.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »