Már Kővágószőlősön is felbukkant a koronavírus

Már Kővágószőlősön is felbukkant a koronavírus

A teleplés polgármestere a facebookon írta meg, hogy egy lakost már kórházba kellett szállítani.

Sándor Tibor Antal a Facebookon tett közzé egy nyílt levelet, ebben azt írja, a járvány elérte a települést. A terjedő rémhírek miatt arról tájékoztatta a helybelieket, hogy náluk is megjelent a koronavírus, jelenleg egy ember fekszik kórházban igazolt vírus fertőzés okán. „A beteg ellátása, bejelentése a jelenlegi eljárásrendnek megfelelően, telefonos konzultációt követő, mentőszállítással történt” – írta a polgármester.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalának munkatársai megtették a szükséges intézkedéseket, a beteggel szoros kontaktusban volt személyeket felderítette, és elrendelte a járványügyi megfigyelést otthonukban. Számos esetben alkalmazták az önkéntes karantén intézményét azok esetében, akik kis eséllyel ugyan, de fertőződhettek.

Hírdetés

A polgármester azt kérte, a helyi lakosok lehetőleg maradjanak otthon és csak rendkívüli esetben hagyják el otthonaikat. A karanténban lévők ellátásáról az önkormányzat gondoskodik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »