Már koreai szakértők kutatják át a Hableány roncsát

Már koreai szakértők kutatják át a Hableány roncsát

A dél-koreai külügyminisztérium azt közölte, hogy szerdán tíz órától a dél-koreai mentőcsapat vizsgálja át a hableány Csepelre szállított roncsát holttestek után kutatva.

A Hableányt, amely még május 29-én ütközött a Duna budapesti szakaszán a Viking Sigyn szállodahajóval, kedden emelték ki a folyó mélyéről, és a nyolcórás akció végén a csepeli szabadkikötőbe vitték egy uszályon a további hatósági vizsgálatokra. A rendőrség közölte, zárt helyiségben vizsgálják tovább a dunai balesetben elsüllyedt turistahajót.

A kiemelés közben négy holttestet találtak meg a búvárok a hajótestben, de további négy áldozat maradványait nem találják. Ezért a The Korea Harald külügyi forrásból származó értesülései szerint

a dél-koreai mentőcsapat tagjai már szerda délelőtt tíz órakor beléphettek a roncsba,

Hírdetés

hogy a hajó aljába felgyűlt iszapba további áldozatokra leljenek, akik közül vélhetően mind dél-koreaiak.

A lap szerint a magyar hatóságok és a dél-koreai szakemberek a kiemelés után is együtt dolgoznak a holttestek felkutatásában, illetve az ügy felderítésén. Azt is megjegyzi, hogy a koreai búvárok már korábban, még a Duna mélyén is bementek volna a hajótestbe az áldozatok után kutatva, de ezt a magyar Terrorelhárítási Központ nem engedélyezte. Most a portál szerint éppen emiatt kaptak ilyen hamar lehetőséget arra, hogy átvizsgálják a Hableányt.

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték túl, négy ember még nem került elő.

Ide kattintva elérhető az összes cikk a témában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »