Két éve hunyt el Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, aki évtizedeken át a hazai karitatív munka egyik meghatározó alakja volt. Emlékére pénteken szentmisét tartanak Budapesten.
Kozma Imre 1940-ben született Győrzámolyban, és 1963-ban szentelték katolikus pappá.
Szolgálata során a budapesti Zugligeti Szent Család Plébánia körül olyan közösséget szervezett, amely később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta. Az 1989-ben megalakult szervezet alapító elnökeként meghatározó szerepet vállalt a hazai karitatív munka megszervezésében, valamint a keletnémet menekültek befogadásában és más humanitárius akciókban.
1997-től a Betegápoló Irgalmasrend tagja és később magyarországi vezetője volt.
Munkásságát több hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el. Életének 85. évében, 2024 októberében hunyt el. Halálának második évfordulóján a Máltai Szeretetszolgálat közleményben emlékezett a katolikus papra, hangsúlyozva, hogy tanításai és a szeretetből fakadó szolgálatról vallott gondolatai ma is a szeretetszolgálat szellemi örökségének alapját jelentik.
A karitatív szervezet pénteken délután 3 órától közös megemlékezésre és szentmisére hívja a közösség tagjait, munkatársait és önkénteseit a budapesti Szent Ferenc Sebei templomba. Az emlékmise főcelebránsa Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök lesz.
Kozma Imre atya az InfoRádió Aréna című műsorának többször volt vendége. Egy 2022 decemberi beszélgetésben a keresztény közösség megtartó erejéről, valamint a szeretet jelentőségéről beszélt.
„Az egyház lenne az a közösség, amely ezt az Isten országát jelenti ebben a világban, amely ezt az új gondolkodást jeleníti meg ebben a világban, ezt az új közösséget, új kapcsolatot, amelyben egymást szeretjük és a javát akarjuk, és nem pedig a magunk útját járjuk, és ez a kapcsolat ereje a mi áldozatkészségünkben van; ha igazán szeretjük egymást, akit szeretünk, azért örömmel hozunk áldozatot is, sőt ha igazán szeretjük, még kívánjuk is azt, hogy minél nagyobb áldozatokkal tudjuk ezt kifejezni, megmutatni” – fejtegette akkor.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerint Kozma Imre atya örökségének megőrzése és továbbadása ma is közös felelősség.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


