Már Kerry szerint is veszélyes mértékű az Európába irányuló migránsáradat

Bécsben tárgyalhatnak hamarosan Szíriáról Oroszország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok külügyminiszterei – közölte hétfőn egy orosz diplomáciai forrás. A többoldalú külügyminiszteri találkozó megtartását a spanyol fővárosban tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter kezdeményezte.

Kerry spanyol kollégájával, José Manuel García Margallóval közösen tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy találkozni akar Oroszország, Szaúd-Arábia, Törökország és Jordánia külügyminiszterével, hogy megvitassa velük a szíriai válságot.

Hangoztatta, hogy Washington ezúton szeretne politikai megoldást találni a szíriai konfliktusra. Kijelentette, keresi a megegyezést az említett országok vezetőivel.

Az amerikai diplomácia vezetője úgy vélekedett, Oroszország az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc jegyében úgy döntött, hogy a szíriai hatóságoknak támogatást nyújtva segíti Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalomban maradását.

Hírdetés

Szólt egyben arról is, hogy veszélyes mértékű az Európába irányuló migránsáradat. "Megvan a veszélye annak, hogy a migránsok száma növekedni fog, ha Szíriában folytatódik az erőszak" – tette hozzá.

A spanyol külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a szíriai konfliktus rendezésének kérdésében szükséges együttműködni Aszaddal. Szerinte: "a jelenlegi helyzetben tárgyalni kell a hivatalban lévő szíriai kormánnyal".

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn a szíriai rendezéssel kapcsolatos törekvésekről tárgyalt telefonon német kollégájával, a Szaúd-Arábiában tárgyaló Frank-Walter Steinmeierrel. A kiadott orosz közlemény szerint a beszélgetést a német fél kezdeményezte.

A dokumentumban kitértek arra, hogy "a miniszterek áttekintették a közel-keleti helyzetet, ahol a német tárcavezető éppen hivatalos látogatáson tartózkodik, továbbá szó esett a szíriai helyzet rendezésére tett erőfeszítések egyes vonatkozásairól".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »