Már keleten is közlekednek a ZSSK modern személyszállító vagonjai

Már keleten is közlekednek a ZSSK modern személyszállító vagonjai

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) az elmúlt napokban további három modern vasúti kocsival bővítette ki keleti flotilláját. Az elsőosztályú Bdteer típusú kocsik újonnan Tiszacsernyő, Kassa, Liptószentmiklós és Palocsa között is szállítják az utasokat. A fejlesztést a vasúttársaság 2020 februárjában bejelentett modernizációs programjának keretében valósítják meg.

„Az elektromos, alacsonypadlós, klimatizált utastérrel rendelkező vonatok terveink szerint akár a 160 km/h-s sebességet is képesek elérni. Egyszerre minimálisan háromszáz utas szállítására képesek, figyelemmel követik az utasok számát, modern információs rendszerrel vannak felszerelve és természetesen működő wi-fi hálózatot, illetve a telefonok és egyéb kisebb elektormos berendezések töltését biztosító 230 Voltos, USB-csatlakozással ellátott konnektorokat is biztosítanak az utasoknak. Ezeket a szerelvényeket terveink szerint már 2023-ban forgalomba helyezhetjük“ – közölte lapunkkal nagyjából egy évvel ezelőtt Tomáš Kováč, a ZSSK szóvivője. A napokkal ezelőtt beüzemelt három új kocsinak köszönhetően ezentúl naponta összesen nyolc elsőosztályú, Bdteer típusú személyszállító vagon éjszakázik majd indul útnak a reggeli órákban a kassai vasútállomásról. A vasúttársaság tájékoztatásas szerint az új kocsik már a Kassa-Héthárs (Lipany)-Palocsa, Kassa-Tiszacsernyőm, illetve a Kassa-Liptószentmiklós vonalokon is szállítják az utasokat.

Hírdetés

Ahogy azt a ZSSK még 2020 februárjában bejelentette, a legkihasználtabb vonalakon új és modernizált személyvonatok és szerelvények beindítását tervezik. „2021 és 2023 között összesen 17 vadonatúj és 35 modernizált vagont szállítunk le és indítunk útnak a kelet-szlovákiai vonalakon. Ezt azt jelenti, hogy a zsolnai régió után újra a keleti országrész fejlesztésére fogunk fókuszálni. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert utoljára 2015-ben érkeztek ebbe a régióba új vasúti kocsik, de azok amúgysem elégítették ki teljes mértékben az akkoriban az általunk működtetett vonalak igényeit. Ha minden a terv szerint halad, az általunk meghatározott időszakban, tehát 2021 és 23 között mind az 52 vasúti kcosi megérkezik a szóban forgó országrészbe“ –  jelenetette ki korábban Filip Hlubocký, a ZSSK igazgatótanácsának elnöke. A jelenlegi helyzet azt sugallja, hogy a vasúttársaság két évvel ezelőtt tett ígérete beteljesülni látszik, ugyanis az elmúlt napokban valóban további három új modern kocsit üzemeltek be a keleti végeken.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »