Már javában rongálják a díszkerítés eddig elkészült részeit a nagy formátumúak

Négyszer is megrongálták eddig a bevándorlók a készülő határkerítést – közölte a Napi Gazdaság. A lap riportja szerint a határzár 710 építője rohammunkában, reggel 7 és este 7 között dolgozik, naponta 800-1200 méter már a nagy, háromméteres kerítésből is elkészül.

A területek túlnyomó többségén előrébb vannak a tervezett határidőhöz képest, napi 800-1200 méterrel készülnek el a párhuzamos kerítésszakaszból, és 6-8 kilométer készül el gyors telepítésű drótakadály telepítésével – mondta a Napi Gazdaságnak a határkerítésről Varga István alezredes, a munkákat irányító parancsnok.

Felidézte, hogy a biztonsági határzár építése két fázisra osztható fel, az első augusztus 31-ig tart, eddig a műszaki akadállyal le kell zárni a teljes határszakaszt, amely körülbelül 175 kilométert jelent. Az első ütemben nem a végleges kerítést, pusztán a földbe vert betonvasakra felhúzott gyors telepítésű akadályt készítik el. A második ütemben november 30-ig kell elkészülnie a teljes biztonsági határzárnak.

Az építőknek a legnagyobb nehézséget az időjárás okozza, eddig a hetekig tartó forróság és kánikula hátráltatta a munkát, a hét eleje óta azonban a hidegfronttal érkező viharos, csapadékos idő nyomán felsárosodott szakaszok jelentenek gondot. A hőség ellen sátrakat telepítettek a határban, a munkások ide tudtak behúzódni a nap elől és itt ehettek.

Reggel hét órától este hétig zajlik a munka, összesen 710 ember dolgozik a 175 kilométeres építési területen. Négy alkalommal is megrongálták már a kerítést, minden esetben bevándorlók tették tönkre a drótakadályt.

Gyakori az is, hogy a migránsok éppen ott és akkor próbálnak átjönni a határon, ahol épül a kerítés. Ilyenkor egyszerűen megkerülik azt, és igyekeznek tovább Magyarország belső területei felé. Ha hasonló esetnek lesz tanúja a honvédség, értesíti a határrendészeket a bevándorlókról, akiket a hatóság emberei ezután általában percekkel később feltartóztatnak, és intézkednek velük szemben.

Hírdetés

Eszi a muszlim a sertéskolbászt

A lap Kelebián a helyiektől érdeklődött a bevándorlóhelyzet és a kerítés szerepe felől.

„Jónak jó” – értékelte tömören a határzárat a Kelebia főutcájában álló kocsma és italmérés egyik törzsvendége a riporter kérdésére.

A húszas évei végén járó férfi szerint ugyan az illegális bevándorlók nem „zavartak sok vizet”, azonban gyakran járkáltak csoportokba verődve a kétezer-ötszáz lelkes település utcáin.

„Nem keveredtünk velük balhékba, de a kertek alatt mászkálva összetaposták a veteményest. A szomszéd füstölőjéből állítólag lelopták a kolbászokat, de boltból sose vittek el semmit. Megnyugodott a falu a kerítéstől, én csak a jószágokat féltem, nehogy beleakadjanak a drótba” – mondta kávéja mellől a helybéliek és a bevándorlók viszonyáról a fiatal férfi.

(NG – HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »