Már idén elkészülhet a kilátó (Bodoki-hegység)

Már idén elkészülhet a kilátó (Bodoki-hegység)

Építési engedéllyel már rendelkezik, és az elkövetkező hetekben a Bodoki-hegységben közel 1200 méter magasságon tervezett, kilátóval ellátott hegyi menedék műszaki tervét is véglegesítik. A létesítményt Kovászna Megye Tanácsa hozza létre a megyei hegyimentő-szolgálattal együttműködve, és uniós forrásokból valósul meg. A pályázatot hamarosan benyújtják, Jakab István Barna alelnök szerint az elbírálás rövid időt vesz fel, így még idén elkészülhet a kilátó.

Amint arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat tavaly jelezte, hogy megépítenék Háromszék első kilátóját a Bodoki-hegységben. Előfeltételként még júliusban megállapodtak a felülépítési engedélyről a kilátónak helyet adó, háromezer négyzetméteres terület tulajdonosával, Málnás községgel, majd októberben a megyei testület elfogadta a megvalósíthatósági tanulmányt. A döntés kapcsán Jakab István Barna elmondta: egy többfunkciós, futurisztikus, négyszintes létesítményről van szó, mely ha elkészül, országos szinten is egyedi lesz. A létesítményt 1190 méter magasan a Bodoki-havason építik meg. A fémszer­kezetű faépítmény földszintje menedékhelyként szolgál, harmadik szintje panorámakabin lesz, amelyben igény szerint az éjszakát is el lehet tölteni, a legfelső a kilátó, ahonnan Erdővidék kivételével teljes Háromszék belátható, sőt, még a Barcaság egy része is.

Hírdetés

Lapunk megkeresésére Jakab István Barna elmondta, hogy a beruházás egymillió lej körüli összegbe kerül majd, s készül a műszaki terv is, az elkövetkező hetekben ezt is kézhez kapják. A finanszírozást európai uniós forrásokból szándékoznak megoldani, a pályázatot most állítják össze, az előttük álló egy hónap erről fog szólni, minél alaposabb csomagot szeretnének benyújtani.

Kérdésünkre, hogy az elbírálás időben megtörténhet-e, Jakab István Barna úgy vélte, nem kellene fenn­akadásnak lennie, de ez nem csak tőlük függ. Az alelnök szerint nem elrugaszkodott elképzelés, hogy a kilátó még idén megvalósuljon, nyilván, az uniós támogatás elnyerése mellett a kivitelező kiválasztása is további időt vesz fel, végig kell járni a közbeszerzési utat is, de remélik, itt nem lesznek komolyabb hátráltató tényezők.

Mint ismert, a megyei önkormányzat alárendeltségében működő hegyimentő-szolgálat az elmúlt időszakban már több menedéket is létrehozott a Lakócán, a Baróti-hegységben, a Hármashatárnál, Bálványosfürdő közelében a Cecele aljában, illetve a Bodoki-havasokban.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »