Alig 20 év alatt szenzációs eredményeket ért el, s bár a tudósok „pimasz sarlatánnak” és „hazug tökfejnek”, továbbá „bolondokházába való őrültnek” is titulálták, ő lelkes – ám szakszerűtlenül végzett – munkájával, „kővel és arannyal igazolta Homéroszt”. Az Iliász legendás helyszínét, Trója városát az 1870–1880-as években a szatócsból lett műkedvelő régész, a már életében is rendkívül vitatott megítélésű német Heinrich Schliemann kezdte feltárni, aki két bronzkori civilizációval bővítette addigi ismereteinket, beírva magát a régészettudomány történetének legfényesebb lapjaira.
Kevés jel utalt arra, hogy a Mecklenburg-Schwerin-i Neubukowban 1822-ben egy elszegényedett, vidéki lelkész fiaként született Heinrich Schliemannból a 19. század talán legismertebb régésze lesz. Hacsak nem az, hogy a kis Heinrich a Homérosz és a görög történelem iránti lelkesedését már az anyatejjel magába szívta: állítása szerint mióta meglátta a Világtörténet gyermekeknek című könyvben Trója égő városának képét, azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy egy szép napon kiássa a sokezer éves romokat.
.jpg)
„Ami engem illet, feleslegesnek tartom, hogy kísérletet tegyek annak a feladatnak a megoldására, amelyen már annyian hajótörést szenvedtek; beérem Homérosz halhatatlan költeményeivel úgy, ahogy vannak – a világ legmagasabban szárnyaló, legnemesebb irodalmának első gyümölcseit és minden eljövendő idők költői ihletének forrását látva bennük” – mondta később az Íliász és az Odüsszeia szerzőjéről Schliemann, mintegy sorvezetőnek kijelölve a görög költő munkásságát.
A nyelvzseni Schliemann – a fiatalember tucatnyi nyelven beszélt, saját állítása szerint újgörögül és oroszul például hat hét leforgása alatt tanult meg – azonban hamarosan a reáltudományok felé fordult, s előbb szatócssegéd, majd könyvelő lett. Szentpéterváron vállalatot alapított, majd a krími háború kitörése után nagy nyereséggel adta el a hadviselésben oly fontos, a lőporgyártásban használt salétromot az orosz hadseregnek. Schliemann indigóval, teával és gyapottal kereskedett, majd miután a kaliforniai aranyláz idején az Egyesült Államokba ment, Sacramentóban bankot alapított és arannyal üzletelt, illetve magánemberként több száz ingatlanba fektetett be Európában és az USA-ban.
Schliemann 1883-ban
Semmi sem indokolta, hogy a sikeres üzletember felhagyjon addigi életével, Schliemann mégis úgy döntött: ezentúl régi szenvedélyének fog élni és minden energiáját – na és persze nem kevés pénzét – arra fordítja, hogy feltárja a kis-ázsiai Trója, Mükéné és Orkhoménosz királyi palotáit – élesen szembehelyezkedve a régészekkel, akik Homérosz költészetét nagyrészt túlzó legendának tekintették.
Schliemann e vélekedés cáfolatának szentelte életét: beutazta Európa nagy részét, Görögországot, Itáliát, Skandináviát, Németországot, valamint Kis-Ázsiát, Szíriát, illetve Indiát, Kínáról és Japánról könyvet is írt, majd Párizsban telepedett le, beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol régészetet tanult. Ásatásait pont olyan kitartóan, hatékonyan és higgadtan kalkulálva szervezte meg, mint ahogyan az üzleteit vezette. Ha az ő ügyét szolgálta, akkor a bajszos, kitartó úttörő a csalástól és a hazugságtól sem riadt vissza.
Szophia Engasztromenosz (ekkor már Sophia Schliemann) az ásatáson előkerült ékszerekkel
A nyugat-törökországi Pınarbaşı közelében 1868 augusztusában végzett első, csalódást keltő ásatások után Schliemann 1869-ben visszatért a kereskedelembe, de a tudománytól nem szakadt el teljesen. 1869-ban Ithaka, a Peleponnészosz és Trója címmel doktori disszertációt írt, amelyben leírta: Trója a kis-ázsiai Hisarlık helyén állt, illetve hogy Agamemnón és felesége Mükénében nem a várfalon kívül, hanem a fellegvárban nyugszanak. Magánéletében is fontos változások álltak be: a nyughatatlan autodidakta régész elhagyta családját és amerikai állampolgár lett, hogy elválhasson orosz feleségétől, Jekatyerina Liscsintől, majd – 30 év korkülönbség ide vagy oda – elvette Szophia Engasztromenoszt, az athéni érsek 17 éves unokahúgát, aki – Schliemann nagy örömére – osztotta Homérosz iránti szenvedélyét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
