Már ezt is szabad? Ömlik a szavaiból a bolsevizmus

Már ezt is szabad? Ömlik a szavaiból a bolsevizmus

Aki nincs velünk, az ellenünk van!

 

A közgondolkodásban Rákosi Mátyás kommunista diktátornak és rendszerének „hivatalos” jelszava újra feltűnt a magyar közéletben: „aki nincs velünk, az ellenünk van.”

Most éppen Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa adta elő. Szavai szerint, aki a mai ellenzékben nem áll be a Gyurcsány-család mögé, az minimum áruló, fideszes, eltörlendő, kiírtandó, antidemokratikus, náci és a többi…

Hírdetés

A magát demokratikusnak gondoló ellenzéknek ez nem újdonság, hiszen már régóta – a Jobbiktól a Párbeszédig –csak az őszödi böszme kottájából játszanak. Már régóta csak azon folyik a marakodás, hogy ki lesz az első hegedűs Gyurcsány karmester zenekarában, és kinek mennyi hely jut benne.

A fenyegetés, természetesen, Fegyőr Bandinak, a Momentum elnökének és a pesti körúton belüli vörös brigádjainak szólt, akik (látszólag) vonakodnak beállni KláriFeri mögé. Látszólag, és még…!
 
De mit is csodálkozunk Vadai Ágnes kirohanásán? Hiszen a – szintén közkeletű – mondás szerint: a kommunista nem vész el, csak átalakul. Ebben az esetben, még csak át sem alakul!


Csókol benneteket:
Eleméry T. Olivér
 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »