Már Európában is ivóvizet mérgez az Iszlám Állam

Az ivóvízellátást még szombat délután kellett felfüggeszteni a koszovói Pristinában a Guardian szerint. Az első információk szerint a rendőrség először három emberre lett figyelmes a Badovac-víztárolónál, ami a koszovói főváros, 200 000 fős lakosságának több mint felét látja el. Az első három személy után még két embert őrizetbe vettek, akik annyit mondtak el, hogy terrorizmussal foglalkoznak. Az ivóvízből mintákat vettek, amiket laboratórium vizsgálat alá vetettek.

Egy neve elhallgatását kérő rendőrségi forrás azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a most elfogottak közül két főt tavaly már egyszer letartóztatták annak gyanúja miatt, hogy Szíriába készülnek. Részleteket nem árultak el a hatóságok, de a most letartóztatott férfiak állítólag az Iszlám Államhoz állnak közel.

Hírdetés

A rendőrség az elmúlt hetekben fokozott készültségbe helyezte magát amiatt, hogy koszovói származású önkéntesek is megjelentek az Iszlám Állam propaganda videóiban és azzal fenyegettek, hogy különféle célpontokat fognak megtámadni, beleértve a vízellátást is.

Biztonsági tisztviselők szerint több mint 200 koszovói indult el Koszovóból azért, hogy Szíriában harcolhasson, aggodalomra adott okot az is, hogy potenciális veszélyt jelentenek azok, akik időközben hazatértek. A koszovói különleges ügyészség terrorizmus gyanújával 132 személy ellen indított eljárást. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a szíriai harcokban, illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vagy az al-Kaidához kötődő Nuszra Front számára toboroztak harcosokat Koszovóban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »