Már csak az újraszámlálás segítheti kormányzói székbe a demokraták néger női jelöltjét

Már csak az újraszámlálás segítheti kormányzói székbe a demokraták néger női jelöltjét

Floridában elrendelték a kedden tartott amerikai félidős választáson leadott szavazatok újraszámlálását – jelentette be szombaton a szövetségi állam vezetése.

A gépi újraszámlálást a szenátori és a kormányzói szavazásra vonatkozóan rendelték el.

A szombat délutáni eredmények szerint Bill Nelson, a hivatalban levő demokrata párti szenátor mindössze 12 500 szavazattal, vagyis 0,15 százalékkal maradt alul Rick Scott republikánus jelölttel szemben.

A kormányzói székért folyó versenyben pedig a nem hivatalos eredmények szerint a republikánus Ron DeSantis csak nagyjából 33 700 vokssal – 0,41 százalékkal – előzte meg Andrew Gillum demokrata párti jelöltet.

Hírdetés

Az újraszámlálás eredménye csütörtökre várható.

A félidős választások után a Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel. Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült Államok történetének első néger női kormányzója lesz, a szavazatok 48,73 százalékát kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50,33 százaléka szavazott.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »