Már biztos: amerikaiak építik az új atomerőművet Tokár Géza2025. 08. 06., sze – 15:17
Az amerikai Westinghouse bejelentette, hogy szándékában áll az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) erőmű új blokkjának megépítése, Washington pozsonyi nagykövete szintén megerősítette a szándékot. Megaberuházás jöhet.
A Westinghouse egy nyilvános sajtótájékoztatón közölte, hogy megvalósítaná a szlovákiai kormány atomerőmű-projektjét, a kilátásokat jól jelzi, hogy az eseményen Gautam A. Rana nagykövet is részt vett. Már csak a szlovák kormány hivatalos megerősítése hiányzik.
Sikeres lobbizás
Rana az újságíróknak elmondta, hogy Robert Fico miniszterelnöktől olyan jelzéseket kapott, miszerint nem orosz vagy kínai szálon képzelik az apátszentmihályi atomerőmű-blokk felépítését, amiért hálás. A nagykövet szerint a jelenlegi számítások alapján az ország energiaszükséglete tizenöt éven belül az évi 28 terrawattóráról több mint a másfélszeresére növekszik a számítógépes rendszerek, adatközpontok megnövekedett igényei miatt.
Amennyiben a beruházás megvalósul, az új blokk 2040 előtt kezdheti meg a termelést és a jelenlegi blokkoknál sokkal magasabb, 1250 megawattot meghaladó teljesítménnyel működhet.
A beruházás mértéke 10-15 milliárd euró között mozog, ami rekordot jelentene Szlovákia történetében. A folyamat jelenleg az engedélyezési fázisban van, azaz az Európai Unió vonatkozó szerveinek kell rábólintaniuk az üzletre.
A szlovák gazdasági tárca júliusban elismerte, hogy előrehaladott egyeztetések zajlanak az amerikai Westinghouse illetékeseivel, de hivatalosan nem erősítették meg, hogy a cég versenypályázat nélkül jutna hozzá a beruházáshoz. A Vsquare oknyomozó portál szintén a múlt hónapban szellőztette meg, hogy a megállapodás véglegesítése csak hetek kérdése, Robert Fico miniszterelnök pedig az egyezséget egyenesen Donald Trump amerikai elnökkel írhatja alá Washingtonban – ezzel pedig a régió első kormányfőjévé válna, aki a megválasztása óta személyesen is találkozik Trumppal.
Amerika kiszorította a vetélytársakat
Az ellenzék a kezdeményezést elsősorban azért kritizálta, mert a rendelkezésre álló információk szerint a Westinghouse versenypályázat nélkül, közvetlen megbízással nyerheti el a megaberuházást. A rendelkezésre álló információk alapján azonban viszonylag nehéz lenne a konkurencia dolga: a Csehországban atomerőművet építő Dél-Koreának ugyan rendelkezésére állnak a megfelelő technológiák, de szabadalmi vitába keveredtek a Westinghouse-szal és egy csendes megegyezés alapján kivonulnak a későbbi projektekből, elkerülve a pereskedéssel járó problémákat.
Franciaország illetékes vállalatainak nincs megoldásuk a nagy teljesítményű atomerőmű-blokkok építésére, Oroszország bevonása pedig a nemzetközi szankciók miatt problémás (a magyarországi paksi bővítés ugyanakkor még mindig nagyrészt a Roszatom hatáskörébe tartozik). Az Egyesült Államok egész Európában kiterjesztette az erőművek gyártására vonatkozó tevékenységeit – ebben segítségére van, hogy gazdag tapasztalatokkal rendelkezik a gyártás terén, ráadásul a moduláris atomreaktoraival viszonylag gyorsan tud építkezni.
A huszonöt építés alatt álló reaktorból kilenc Ukrajnában, három pedig Lengyelországban készül. A szlovákiai befektetést is részben az Egyesült Államok finanszírozhatják.
A Westinghouse nem számít új szereplőnek a szlovákiai energetikai piacon. Az amerikai cég 2017-től aktív az országban és szerepet játszott az apátszentmihályi atomerőmű régebbi blokkjainak lebontásában is.
Kapcsolódó cikkünk
Médiainformációk szerint hazai méretekben óriási, akár a 15 milliárd dollárt is meghaladó szlovák-amerikai megállapodás születhet Robert Fico és Donald Trump között a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű bővítése ügyében. Hivatalos megerősítés a megállapodás részleteiről még nincs.
A megegyezésről szóló hír forrása Panyi Szabolcs, a Vsquare portál tényfeltáró újságírója, aki korábban is eredményesen szellőztetett meg olyan értesüléseket, melyek amerikai kormányközeli körökből származtak. Panyi magyarországi viszonylatban tálalta az értesülést: míg Orbán washingtoni útja továbbra is várat magára annak ellenére, hogy a magyar kormányfő Donald Trump amerikai elnök egyik leglátványosabb szövetségesének számít, Fico kisvártatva megjelenhet az óceánon túl.
A szlovák kormányfő tervezett látogatásának apropója egy óriási atomenergetikai beruházás – míg a magyarországi paksi bővítés orosz bevonással történik, addig Szlovákia hajlandónak bizonyulhat arra, hogy amerikai közreműködéssel bővítse a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőművet.
A beruházás puszta mérete óvatosságra ad okot a hír kezelése kapcsán: amennyiben tényleg több, mint tízmilliárd dolláros üzletről lenne szó, az az ország történetében is rekordot jelentene a befektetések terén. Fico már korábban is jelezte, hogy gondolkodnak az atomerőmű-építésről, Denisa Saková gazdasági miniszter pedig hajlandónak mutatkozott az amerikai féllel való partnerségre. A konkrét megegyezést azonban egyelőre nem jelentette be Szlovákia.
Westinghouse a házban
Panyi információi szerint a szlovákiai atomerőmű-projekt valós versenyeztetés nélkül zajlik majd és a napokban megegyezés született az amerikai és a szlovák fél között. A 12-15 milliárd dollárosra becsült beruházás megvalósítója a Westinghouse. Az amerikai óriásvállalat nukleáris energia termelésével kapcsolatos szolgáltatásokat végez, amibe beletartozik az atomerőművek tervezése és kivitelezése.
A szerződést ünnepélyes körülmények között, Washingtonban írhatja alá Donald Trump és Robert Fico, miközben a hivatalos látogatás szervezése „gyorsított körülmények között” zajlik.
A szlovák-amerikai ügylet előkészítése Panyi szerint viszonylag zökkenőmentesen zajlik és éles ellentétben áll azzal, ami Magyarországon történik. A paksi atomerőmű második blokkjának bővítésébe a magyar fél ugyanis csak az orosz Roszatomot, valamint újabban a francia Framatome képviselőit vonta be közreműködőként, amerikai szál nem tűnt fel a bővítés kapcsán. Az újságíró úgy tudja, hogy washingtoni közvetítők egy ideje erőteljesen ajánlgatják a Westinghouse bevonását az építkezésbe.
Az értesüléstől függetlenül érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államok július elején pont az atomerőmű-építés kapcsán tett egy nagy gesztust Magyarország felé: úgy határozott, hogy feloldja a Paks 2 építésével kapcsolatos szankciókat, amelyek az orosz-magyar munkálatok ideiglenes leállításához vezettek. Úgy tudni, hogy ezért az intézkedésért cserébe nem jelentek meg amerikai beszállítók a projekt környékén.
Zajlik az engedélyezés?
Az értesülés néhány napon belül több más portálon is feltűnt és a gazdasági minisztérum, illetve a nagykövetség is nyilatkozott róla. Panyinak a pozsonyi amerikai nagykövetség megerősítette, hogy formálódik egy kormányközi megállapodás az ügyben, amely viszont még nem esett át az összes szükséges procedúrán – így az Európai Bizottság sem hagyta azt jóvá, amelynek az engedelyére szükség lenne a beruházás megkezdéséhez. A folyamat egy-két hónapig tarthat.
A nagykövetség viszont azt állítja, hogy a megállapodásnak nem része az exkluzív, amerikai nagyvállalatot érintő kitétel. Szlovákia hatáskörébe tartozik, hogy pontosan kit és milyen módon bíz meg az atomerőmű-blokk megépítésével – ez azonban nem zárja ki, hogy a Westinghouse kapja meg a beruházási jogokat.
A beruházásról Denisa Saková gazdasági miniszter is beszélt a TA3 hírtelevízióban, miközben Robert Fico júniusban jelezte, hogy egy új, 1250 megawatt-teljesítményű reaktor megépítését tervezik – ami jelentősen magasabb, mint a jelenlegi, ennek harmadát termelő blokkok. Fico úgy véli, hogy Szlovákiának önellátónak kell lennie az energiatermelés terén és mintaértékűnek tartotta, hogy az országban hamarosan a hatodik reaktor is üzembe áll – ezek egyenként 440 MW energiát termelnek.
Kritikák tüzében
Amennyiben Szlovákia valóban versenypályázat nélkül épít atomerőművet, az kiválthatja a gazdasági szereplők kritikáját. Saková az említett interjúban rámutatott, hogy véleménye szerint problémás nyilvánosan versenyeztetni a beruházókat, mert azok különféle problémákkal küszködnek: Oroszország szankciók alá esik, a francia cégek pedig kapacitás-szűkében vannak.
A Progresszív Szlovákia korábban nyilatkozott az ügy kapcsán és kijelentette, problémásnak tartja, hogy a kormány a nyilvánossággal való egyeztetést megkerülve egyezkedik a beszállítókkal, szakmai párbeszédet is követelne. A KDH szerint nemzeti konszenzusra lenne szükség, míg Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom vezetője kétségbe vonta, hogy egyáltalán szükség van a beruházásra – a számításai szerint az eredetileg tervezett 15 milliárdos költség akár ötven milliárd euróra is megugorhat.
A beruházás érdekessége, hogy az amerikai-uniós kereskedelmi háború közepette kerülne sor a megegyezésre, mikor a két gazdasági tömb egyaránt büntetővámokkal fenyegeti egymást – Szlovákia pedig külön likvidációs vámokat fizethetne a behozott orosz energiahordozók után is. Annak azonban nincs jele, hogy az amerikaiakat az atomerőmű-építés terén zavarná a szlovák álláspont az orosz olaj és gáz felhasználását illetően.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


