Már beismerik: romba dönti magát Európa, hogy a világhatalomnak megfeleljen

Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést – írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója. Görögország is megszenvedi az orosz turisták elmaradását, és Magyarországon is van már kézzelfogható jele a válságnak.

„A tavalyi év második felében beindult és a télen is folytatódó gazdasági növekedés lassulni látszik” – írja Hans-Werner Sinn, hozzátéve: az ifo múlt hónapban kiadott gazdasági növekedési előrejelzését úgy tűnik, lefelé kell revideálniuk.

Az ukrán válság a második negyedévben már visszafogta a német gazdasági növekedést. „A feltételezés, hogy a második negyedévben a gazdaság 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest, a dolgok jelenlegi állása szerint tarthatatlannak tűnik. Sokkal inkább zéró növekedés lesz belőle” – fogalmazott az igazgató. „A negyedik negyedévre előre vetített 0,4 százalékos növekedést is minden bizonnyal lefelé kell módosítani. Mindez a 2014-es és 2015-ös növekedési előrejelzések számottevő csökkentését is maga után vonja” – tette hozzá.

A legfontosabb görög gazdasági ágazat, a turizmus megszenvedi az ukrán válsággal kapcsolatban Oroszország ellen életbe léptetett szankciókat – mondta Andreasz Andreadisz, a görög utazási irodák szövetségének az elnöke vasárnap a Skai görög tévéállomásnak adott interjúban.

Hírdetés

„A szankciók miatt oroszországi bankok zárnak be, a rubel árfolyama gyengül, az emberek elbizonytalanodnak” – mutatott rá. Elmondása szerint a görög turisztikai ágazat az idén 1,35 millió orosz turistára számított, „de nem érjük el az 1,1 milliót sem”. Egy orosz utazási iroda már csődöt jelentett – mondta.A Richter értékesítési eredményének 28%-a, termelési bevételének 33%-a származott Oroszországból a 2013-as számok szerint. Korábban a cég vezérigazgatója azt közölte, hogy minden egy százalékos gyengülés a rubel-forint kurzusában 550 millió forint veszteséget jelent a nettó profitban.

Magyarországon legutóbb a Richter gyorsjelentésében szembesülhettünk azzal, hogy a szomszédban lévő válságot a komolyabb kitettséggel rendelkező magyar cégek is megszenvedik – ráadásul a Richter esetében ez mind az orosz, mind pedig az ukrán piaccal kapcsolatban is igaz. Mindenesetre egyelőre elsősorban nem a szankciók, hanem a gazdasági visszaesésből következő csökkenő vásárlóerő okozza a fő problémát a gyógyszergyárnak.

Az Equilor korábbi összeállítása szerint a Richter értékesítési eredményének 28%-a, termelési bevételének 33%-a származott Oroszországból a 2013-as számok szerint. Korábban a cég vezérigazgatója azt közölte, hogy minden egy százalékos gyengülés a rubel-forint kurzusában 550 millió forint veszteséget jelent a nettó profitban.

Ha Oroszország az ellene bejelentett nyugati szankciókra válaszul a külföldi olajcégek ellen fordul, azt a Mol finomítói szegmense is megszenvedné: a társaság finomítói a Barátság kőolajvezetékre vannak optimalizálva. A teljes szénhidrogén-termelésen belül 7% körüli az orosz kitettség.

Az OTP teljes hitelállományának 12%-a van Oroszországban, igaz a helyi portfóliónak csak 5%-a devizában denominált.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »