Már az osztrák sajtónak is feltűnt, milyen blődségeket hazudozik a kormánymédia Vona Gáborról

Már az osztrák sajtónak is feltűnt, milyen blődségeket hazudozik a kormánymédia Vona Gáborról

Már nemzetközi szinten is kezdi kiverni a biztosítékot az a nyilvánvaló hazugságáradat, ami a legerősebb magyar ellenzéki párt elnökére zúdul. A Vona Gábort érő alaptalan rágalomtenger az osztrák sajtó érdeklődését keltettefel.

A Die Presse című osztrák konzervatív lap arról közölt összeállítást, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Jobbiknak és vezetőjének most, hogy a teljes kormánypárti médiagépezet kezd egyre inkább ráfordulni a kampányidőszakra.

A lap leszögezi, a Fidesz számára a Jobbik az egyetlen valódi kihívó, amit mi sem jelez jobban, minthogy a kormányközeli sajtó fokozatosan „belövi” a fő ellenfelet:

Vona Gábort,

akit a lejárató kampányban elhordtak már homoszexuálisnak, a liberális Európai Unió szolgájának, aki migránsokat akar az országba telepíteni és a mecsetépítések bajnokának (arról nem is beszélve, hogy még lesifotósokat is küldtek a pártelnök nyakába – a szerk.).

A Die Presse szerint a lakájmédia arra játszik, hogy a csúsztatásokból „valami megmarad” a választópolgárokban, így akarják erodálni a kihívó párt támogatottságát és hitelességét.

Mint írják, Vona „támadási felületet adott” a néppártosodási folyamat „kockázatos manőverével”, mellyel rétegpártból kormányképes erővé akarja formálni a Jobbikot.

A menekültválsággal kapcsolatban kifejtik: a Fidesz kormányzati erőpozícióból „mesterien használta ki” krízist, Vonát pedig úgy állították be, mint aki nem akarja megvédeni az országot a migránsoktól.

Hírdetés

A kormánypártnak nagy fejfájást okozó hídépítési politikával kapcsolatban azt írták, hogy ezzel a Jobbik a csalódott baloldali protestszavazók felé is nyitni próbál, amit a Fidesz-média úgy állít be, mintha Vona a ballibarális pártokkal és értelmiséggel akarna összebútorozni, amiről persze szó sincs.

Ugyanakkor felidézik, hogy a közelmúltban épp a kormánypárt juttatott több baloldali személyiséget és politikust fontos pozícióba, vagy csak tolta meg „kicsit” a szekerüket (Szili Katalintól kezdve, Eörsi Mátyáson, Kóka Jánoson, Mile Lajoson ,Osztolykán Ágnesen, Szent-Iványi Istvánon át, egész Dobolyi Alexandráig idézhető a névsor – a szerk.).

(Azt is érdemes hozzátenni, hogy emelett Orbánon kívül olyan vezető fideszes politikusok is részesültek anno a nemzetinek cseppet sem nevezhető Soros-alapítvány áldásaiból, mint Szájer József, Németh Zsolt, Kövér László, Grúber Károly, Kumin Ferenc vagy Kovács Zoltán – a szerk.).

A Baló-féle Vona-interjú körüli kormánypárti ködösítéssel kapcsolatban az Origo által csak félig idézett mondat állításait, valamint a Köves Slomónak küldött hanuka-üdvözletet is felelevenítik, majd hozzáteszik:

2015-ben még Orbán Viktornak sem volt problémája a mecsetépítéssel, de a migránsok önkéntes elosztását sem ellenezte, ahogy hanukai jókívánságokat is szokott küldeni a magyar izraelita állampolgároknak.

A Habony-médiában ezeket most mégis Vona ellen próbálják fordítani.

A cikkben röviden szó esik a vecsési alapszervezet különvéleményéről is, amivel kapcsolatban a Die Presse kiemeli: ezeket kárörömmel figyeli és vadássza a kormánypárti sajtó (elég a 888 parádés beégésére gondolni, hogy lássuk, mennyire éhesek a Habony-hiénák a „jobbikos szakadás” vágyképét fűtő üzemanyagra – a szerk.). A lap által idézett Krekó Péter, a Political Capital elemzője pedig rávilágít:

a Fidesz mesterségesen próbálja felnagyítani ezeket az eseteket és jelentőségüket.

A konzervatív lap hangsúlyozza, hogy a Jobbik elutasítottsága jelenleg a valaha mért legalacsonyabb szinten van, a párt pedig egyértelműen a második legerősebb politikai alakulat Magyarországon, ezért jelent valódi veszélyt a Fideszre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »