Először Izraelből jelentettek olyan szívizomgyulladásos vagy szívburokgyulladásos eseteket, amelyeket a mRNS-vakcinákkal hoztak összefüggésbe, most már az Egyesült Államok hatóságai is összefüggést állapítottak meg az oltóanyag és a két betegség között. Már most le kell szögezni, hogy halálesetről nem érkezett jelentés, a betegségből mindegyik érintett felgyógyult – derül ki a DennikStandard.sk cikkéből.
Az amerikai Betegségmegelőzési Felügyelőközpont (CDC) szerdán erősítette meg, hogy nem csak együtthatást, hanem ok-okozati összefüggést állapítottak meg az mRNS-vakcinák (ilyen a Moderna és a Pfizer-BioNTech oltóanyaga) és egyes szívizom- illetve szívburokgyulladásos esetek között. Az érintett személyeik szinte egytől egyig fiatalok, a legérintettebb korosztály a 16-19 illetve a 20-24 évesek. A legidősebb vizsgált személy, akinél előfordult valamelyik a két mellékhatás közül 35 éves volt.
A mellékhatás szinte kizárólag a férfiakat veszélyezteti. A tünetek jellemzően a második oltás felvétele után jelentkeznek.
Izraelben 2020 decembere és 2021 májusa között 275 esetet regisztráltak egy 5 millió főt érintő mintából (0,006 %). Szerdán a CDC is megerősítette az izraleli következtetéseket. Áprilistól két héttel ezelőttig a CDC 1000 szívizomgyulladást vagy szívburokggyulladást azonosított a vakcinák kapcsátn több mint 300 millió beoltott személy közül. A hatóság a jelenséget a nemkívánatos mellékhatások közé sorolta, amelyet fel kell tüntetni a vakcina csomagolásán.
Férfiaknál jóval gyakoribb
A CDC felmérése szerint a nőknél az első oltás után egyetlen eset sem fordult elő, a férfiaknál azonban a 12-29 év közöttieknél már igen. Jóval markánsabban mutatkozik meg a mellékhatás a második adag felvétele után. Ekkor már a hölgyek körében is azonosítottak néhány esetet (alig pár tucatot a több százmillióból), de jóval ritkábban, mint a férfiaknál. Ott az előfordulás pár százra tehető. A férfiaknál a kor függvényében csökken a mellékhatás előfordulása.
A CDC beszámolója szerint a szívizom- és szívburokgyulladás miatt kezelésre szorulók állapota gyorsan javult, nem történtek komplikációk, és viszonylag rövid időn belül visszatérhettek korábbi életvitelükhöz.
CDC: A vakcina előnyei nagyobbak, mint a kockázatok
A hatóságok továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy az oltások előnyei messze meghaladják a kockázatokat, különösen az esetleges koronavírus-fertőzés súlyos komplikációira tekintettel. A CDC továbbra is minden 12 évnél idősebb személynek javasolja az oltást az Egyesült Államokban.
Szlovákiában a fiatalkorúak beoltására a CDC bejelentése egyelőre nem volt hatással, a mai napig a 15-24 éves korosztály körében összesen 120 593 adag mRNS-vakcinát osztottak szét. Az Európai Gyógyszerügynökség már vizsgálja az mellékhatások hátterét, érdemi bejelentés azonban csak valamikor júliusban várható tőlük.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »