Már az autók felét korlátozhatják szmogriadó idején

Már az autók felét korlátozhatják szmogriadó idején

Várhatóan októbertől az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátoznák szmogriadó esetén Budapesten, erről dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Karner Miklós autós szakújságíró szerint a dízelautók egyre nagyobb részét korlátozhatják a szmogriadó esetén.

Ősztől korlátozhatják szmogriadó esetén a súlyosan környezetszennyező autók közlekedését Budapesten. Karner Miklós autós szakújságíró emlékeztetett: 2018 októberében az Euro 3-as dízelautókat már kitiltották a fővárosból szmogriadókor. Korábban a gépjárműpark csupán egyharmada volt érintett, az intézkedés után ez az arány 40 százalékra emelkedett. Az idén októberre várható szabálymódosítás pedig már az autók 52 százalékát érintheti – hívta fel a figyelmet Karner Miklós, hozzátéve: ez

a Budapesten közlekedő autók akár 70-80 százalékát is jelentheti.

Azért is tarthatják indokoltnak a korlátozást, mert a riasztási fokozatban korlátozott autók száma kevesebbé vált, mint az állomány fele. Az Európai Bizottság pedig az Európai Bírósághoz fordult, mivel a PM10-es légszennyező mennyisége túl magas a budapesti levegőben – tájékoztatott a szakújságíró. Ha már elindult az eljárás, legalább láthassák, hogy a közgyűlést mindent megtesz a helyzet javítása érdekében.

Az intézkedés után már a 4-5 éves autók is beleeshetnek a korlátozott kategóriába

– hangsúlyozta Karner Miklós.

Hírdetés

A szakértő hozzátette: az elmúlt évtizedben nem volt még olyan esztendő, amikor ne lett volna szükség a korlátozásra. Mint mondta: tájékoztatási és riasztási fokozat létezik, utóbbiban vezetik be a korlátozást is. Az ellenőrzést kamerákkal és rendőrségi megállításokkal végzik, aki megszegi a szabályt, több tízezer forintos bírságra számíthat.

Szerdán asztalra kerül a javaslat

A Világgazadság közben azt írja, aligha fogja befolyásolni az autópiacot a néhány évente egyszer-egyszer kihirdetett, pár napon át életben lévő szmogriadó jelentette korlátozás.

A mintegy 3,7 milliós magyar gépjárműállományból 400 ezer olyan autó fut az utakon, amelynek Euro 5-ös motorja van. Ennek megközelítőleg a fele dízelüzemű, vagyis a teljes hazai autópark 5 százaléka – mondta a lapnak Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.

Az Euro 5-ös szabvány a 2009–2014 közötti időszakban volt érvényben, a dízelekre vonatkozó károsanyag-kibocsátási adat ez esetben 0,18 gramm nitrogén-oxid (rákkeltő elem), 0,005 gramm szálló por és 0,5 gramm szén-monoxid kilométerenként.

A Fővárosi Közgyűlés asztalára a szerdai ülésen kerül az ősztől bevezetni kívánt rendelkezés.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »