Már Amerikában is téma a magyarországi vendégmunkások nagy száma

Már Amerikában is téma a magyarországi vendégmunkások nagy száma

Terjedelmes riportban számol be a Magyarországra érkezett vendégmunkások helyzetéről az egyik legpatinásabb amerikai pénzügyi lap, a The Wall Street Journal (WSJ), a riportot a 444 szemlézte.

A cikk címe is beszédes: A bevándorlást hangosan ellenző Magyarország szélesre tárja kapuit a még több külföldi munkás előtt. A WSJ kiemeli, hogy míg Orbán Viktor szavakban a legradikálisabb bevándorlásellenes kormányfő az EU-ban, aki az „etnikai homogenitás” megőrzését, a „népességcsere” elkerülését állította politikája középpontjába, addig kormánya egy évvel ezelőtt

olyan új szabályozást készített a külföldi munkavállalóknak, ami az egyik legliberálisabb az unióban.

A pénzügyi lap hangsúlyozza, hogy 2017 és 2018 között 43 százalékkal nőtt a munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek száma, viszont az akkori 50 ezres szám – a gyorsított eljárás következtében – mára többszörösére növekedhetett. A lapnak nyilatkozott Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára, aki 150 és 200 ezer közé teszi az aktuális számukat. Sokan érkeznek Ukrajnából, Indiából, Mongóliából, Vietnamból – mondja.

Hírdetés

A WSJ idéz több vállalkozót is, akik megjegyzik, Orbán Viktor bevándorlásellenes kijelentései miatt helyben sok vita övezi a vendégmunkások érkezését. A helyszíni riport a Fejér megyei Móron készült, ahol száz mongol vendégmunkás él, a helyi autógyárban dolgozó Chinbaték házán pedig ott lengedezik a mongol zászló is.

A lap által megszólaltatott mongol gyári munkás és egy fiatal egyiptomi szoftverfejlesztő is azt nyilatkozta, hogy remekül érzi magát, szeretne itt maradni.

A pénzügyi lap azt is kiemeli,

az ellenzék több helyen azzal támadja a kormánypártot, hogy az ukránok elveszik a munkát.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »