Már Amerikában is náciznak a kampányban

Már Amerikában is náciznak a kampányban

Donald Trump amerikai elnök gyógyszertesztet akar választási kihívójától, a demokrata párti Joe Bidentől a keddi elnökjelölti vita előtt, a Biden-kampány szerint Trump fő vitatémája csupán egy vizeletminta.

Az amerikai elnök vasárnap délelőtt a Twitteren fejtette ki, hogy doppingvizsgálatot, azaz gyógyszertesztet akar az első elnökjelölti vita előtt Bidennél, megvizsgálandó, hogy a demokrata párti politikus kap-e bármilyen, a teljesítményét növelő, élénkítő szert a Clevelandben tartandó megméretés előtt.

– írta Trump a mikroblogban.

Az elnök felvetése nem új, már többször említette arra hivatkozva, hogy az előválasztások során rendezett demokrata párti vitákon szerinte Biden rosszul szerepelt, mert gyakran belebonyolódott a mondandójába, tévesztett, vagy nem tudott összefüggően beszélni.

Biden kampányának munkatársai vasárnap kommentálták Trump felvetését.

Hírdetés

– fogalmazott Katie Bedingfield, a Biden-kampány helyettes menedzsere. Hozzáfűzte:

Joe Biden egyébként még szombaton, az MSNBC televíziónak adott interjújában a náci Németország propagandaminiszteréhez hasonlította Donald Trumpot. Biden szerint Trump – Goebbelshez hasonlóan – „tudja, hogy ha a hazugságot sokáig mondod, többször ismételgeted, akkor az köztudomásúvá válik” a szavazók körében.

A Trump-tábor vasárnap határozottan visszautasította Biden vádját. Közleményében Ken Farnaso, a Trump-kampány helyettes sajtófőnöke hangsúlyozta:

A Republikánus Zsidó Koalíció (RJC) nevű befolyásos szervezet szintén közleményt adott ki, amelyben Matt Brooks igazgató bocsánatkérésre szólította fel a demokrata párti elnökjelöltet.

– fogalmazott az RJC közleménye


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »