Már akad olyan fideszes, aki kimondja

Már akad olyan fideszes, aki kimondja

A kormánypárti politikusoktól a népszavazás utáni napokban nem lehetett hallani az érvénytelen szót. Inkább csak a nem szavazatok meggyőző többségéről nyilatkoztak. Kedden már volt olyan fideszes, aki kimondta, de a miniszterelnök szótárából továbbra is hiányzik ez a szó.

Urnazárás után már lehetett sejteni, hogy a népszavazás érvénytelen. Fideszes politikusok mégis kerülték a kifejezést. Gulyás Gergely alelnök politikailag érvényes referendumról beszélt akkor. „Jogi értelemben a népszavazás érvénytelen, ugyanakkor a politikai következményei nem hagyhatóak figyelmen kívül, és mi úgy gondoljuk, hogy ha 3,3 millió ember egy irányba szavaz, akkor annak politikai értelemben érvényt kell szerezni” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.

A külügyminiszter sem vitatja, hogy a többség az otthon maradásra szavazott. „Természetesen értem én hogy a 43,3 százalék, az nem több, mint 50 százalék, annyira nem régen végeztem a közgazdaság-tudományi egyetemen, hogy ezt elfelejtsem vagy efelől kétségem legyen. De ugyanakkor, ha csak azt mondom, hogy ennél jóval több, mint 10 százalékkal kevesebben döntöttek arról, hogy kik képviselnek ma minket az Európai Parlamentben, akkor világosan látszik, hogy ezen a népszavazáson, ami kifejeződött, az a nép akarat, és ezt szerintem nem lehet negligálni” – fejtette ki Szijjártó Péter.

Hírdetés

A miniszterelnök szótárából az érvénytelen kifejezés továbbra is hiányzik. Orbán Viktor azt hangoztatja, hogy 3,3 millióan mondtak nemet az uniós menekültkvótára. „Mi úgy látjuk, hogy ez egy olyan politikai akarat és egy olyan egység, amely korábban, azt hiszem, egyetlen más kérdésben sem nyilvánult meg ilyen egyértelműen” – fogalmazott.

Orbán Viktor ellenzékben még fontosnak tartotta a részvételt. A Fidesz által kezdeményezett 2008-as vizitdíjas népszavazás előtt arról beszélt az InfoRádióban, hogy 40 százalékos részvételnél más a politikai következmény, mint 60 százalékosnál. Akkoriban még nem volt részvételi küszöb, egy népszavazás eredményes volt, ha a választók negyede ugyanazt válaszolta a kérdésre. „Jelentős politikai változás eléréséhez, egy jelentős kormánypolitika-változáshoz egy negyvenszázalékos, tehát sima, eredményes és érvényes népszavazás kevés. Csak az elsöprő eredmény hozhat elsöprő következményeket” – emelte ki az Aréna műsorában egykor.

A Fidesz a 2010-es választások után új népszavazási törvényt fogadott el, amelyben bevezette az érvényességi küszöböt, és azt rögtön 50 százalék plusz 1 érvényes szavazatnál húzta meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »