Már a külföldi szakemberek sem segíthetnek a szlovák egészségügyön?

Már a külföldi szakemberek sem segíthetnek a szlovák egészségügyön?

Igencsak borús hangvételű cikk jelent meg a sme.sk-n, amelyből az derül ki, gyakorlatilag nem érkezhet annyi egészségügyi szakember külföldről, amennyit ne tudnának alkalmazni a szorult helyzetbe került szlovákiai kórházak.

A rendelkezésre álló adatok szerint pénteken mindn eddiginél több, 3900 ember szorult kórházi ellátásra a COVID-19 szövődményei miatt. Számuk, november vége óta gyakrolatilag folyamatosan nő, néhány napnyi visszaesést, folyamatos emelkedés követ. 

Mostanra odáig jutottunk, hogy már nem csak szakorvosokból (tüdőgyógyászok, altatóorvosok, stb,) van hiány, hanem nővérből, sőt, ápolókból, betegmozgatókból is. 

Nem véletlen, hogy Marek Krajčí egészségügyi miniszter nem régiben arra kérte az ország orvostanhallgatóit, nyári kórházi gyakorlatukat hozzák előbbre, s már most lépjenek be valamelyik intézménybe segíteni. 

Múlt héten pedig Szlovákia hivatalosan is az Európai Unió segítségét kérte, különösen a szomszédos államokból várják az orvosok és szakápolók jelentkezését. 

Az első hírek szerint Ausztriából 10 orvos és 25 egészségügyi nővér érkezik (ahogy egyik kommentelőnk korábban epésen, de találóan megjegyezte, 1500 meg vissza megy a hétvége után dolgozni…), Lengyelország pedig saját kórházaiban 200 intenzív osztályos ágyat ígért Szlovákiának.

Hírdetés

A Sme azt írja, látva, mi folyik a szlovákiai kórházakban, ez csupán szimbolikus segítség lehet.

A lap által megkérdezett kórházigazgatók szinte mindegyik leszögezte, legalább 20-30 szakemberre lenne szükségük. Érsekújvár kórházának szóvivője, Ján Baček a lapnak úgy nyilatkozott, öt aneszteziológus orvosnak, öt intenzíves nővérnek és tíz ápolónak gyakorlatilag azonnal találnának munkát. Galántára, a mára teljesen COVID-kórházzá lett helyi intézménybe négy aneszteziológus szakorvost várnak.

Van, ahol ennél is durvább a helyzet. Trencsénben például, írja a Sme, 109 kórházi alkalmazott esett ki az ellátásból. Hat orvos és 55 nővér mellett 48 ápoló és betegmozgató hiányzik.

Nagyjából két tucat kórház lehet Szlovákiában, ahol súlyos problémákkal fenyeget a szakszemélyzet hiánya, a Sme által megkérdezett kórházak vezetői ugyanakkor mind azt mondják, jelenleg inkább csak elméleti lehetőségként tekintenek a külföldi segítségre, ráadásul gyakorlati nehézségeket is okozhat, hogy az Ausztriából érkező szakemberek nem beszélnek szlovákul. Egyetlen hónap alatt, legfeljebb ennyit maradhatnak ugyanis, biztosan nem sajátítják el az alapokat sem. Ahogy az egyik intézményvezető fogalmazott, mire beletanulnának az adott kórházban folyó munkába, mehetnek is vissza Ausztriába.

Sokan szerencsésebbnek tartanák, ha az egy országból érkező segítséget egy adott kórháznak adnák. Úgy tűnik, a kormány is támogatja az ötletet, az Ausztriából érkező szakemberek számára például a pozsonyi gyermekklinikán rendeznek be egy külön osztályt.

A lengyelek kétszáz intenzív osztályos ágyat ajánlottak fel segítségként.

Ezekre a zsolnai, turócszentmártoni, poprádi, eperjesi és rózsahegyi kórházaknak lenne nagy szüksége. A lap megkereste ezeket az intézményeket, de nem reagáltak arra a kérdésre, segítene-e rajtuk a lengyelek ajánlata. A poprádi kórház volt az egyetlen, amelyik érdemben válaszolt alap megkeresésére, azt írták, van elég intenzív osztályos ágyuk.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »