Már a keresési találatokat is cenzúrázza a Google a holokauszt-ipar követelésére

Már a keresési találatokat is cenzúrázza a Google a holokauszt-ipar követelésére

Szemnyitogató cikkekre lelhetett eddig az, aki angolul vagy magyarul keresett rá a Google-ben az úgynevezett holokausztra. A holoiparos zsidók agresszív követelőzéseire a Google először széttárta a kezeit, most azonban már azt mondják, elgondolkoznak az algoritmus módosításán. Annyira elgondolkoztak, hogy már meg is változtatták a vonatkozó keresésre felugró találatok sorrendjét.

Már nem a Stormfront nevű amerikai nemzetiszocialista oldalt hozza be első találatként a Google a “Did the holocaust happen” keresésre az Egyesült Államokban – számolt be róla a BBC. (Nagy-Britanniában azonban továbbra is ez az első találat – még.)

A Google a korábbi elutasítás után időközben úgy nyilatkozott, a vállalat “komolyan elgondolkodott” a keresőalgoritmus módosításán, és szándékosan nyúlt bele a találati listába.

"Ez a probléma nagy kihívást jelent nekünk, és erősen gondolkodunk a megoldásán. Az, hogy ezek a gyűlöletoldalak megjelennek a keresési találatok között, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a Google helyesli ezeket a nézeteket" – magyarázkodott egy Google-szóvivő.

A helyzet a magyar felületen is megváltozott: a “megtörtént-e a holokauszt” keresőkifejezés – a belépett felhasználók számára elérhető személyre szabás nélküli – találati listájának első eleme a holokamu-cáfolással nehezen vádolható HVG cikke, melyben éppen a fenti "probléma" miatt ajvékolnak az igencsak érintettek, miközben portálunk, mely külön rovatot szentelt a világtörténelem legnagyobb hazugságának, már nem is szerepel az első két találati oldalon.

Hírdetés

Feministák, muszlim- és négerimádók

Egy bizonyos Ms Cadwalladrt nagyon foglalkoztatják a számára vagy az általa kedvelt csoportok számára kellemetlen találati eredmények. (Ezt hívják ugyebár a liberálisok gyűlöletbeszédnek. Ha ők rohadtnáciznak és más módon fröcsögnek a hazájukat és nemzetüket szerető emberek ellen, az természetesen nem gyűlöletbeszéd, hanem szabad véleménynyilvánítás, esetleg "a gyűlölködők jogos és szükséges megbélyegzése".)

Így Ms Cadwalladrt fölöttébb zavarják a "Gonoszak a nők?" vagy a "Rosszak a muszlimok?" kérdésekre adott válaszok. (A nőket és a muszlimokat persze nyugodtan be lehet helyettesíteni férfiakkal és keresztényekkel, ezek ellen nincs kifogása.)

A BBC-t is izgatja a kérdés: nekik szemet szúrt, hogy az "Okosak-e a feketék?" kérdésre a világ egyik legközismertebb és legigazabb válasza érkezik valamiféle polkorrekt hazugság helyett:

Így tehát, mint azt jól tudjuk, mivel a liberális véleményterroristák és holokausztiparosok legfőbb ellensége az igazság, most már a keresési találatainkat is cenzúrázzák, a szólásszabadság és a szabad világháló nevében, meg persze a demokrácia dicsőségére…

(Kuruc.info – BBC – HVG korrigálva)

Korábban írtuk: Már megint mi lettünk a hanukaszomorítók: a zsidó felszólítás ellenére még mindig olvasható a bíróság által betiltott cikkünk


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »