Már a csillagok közt énekel az Éj Királynője. Elhunyt Gruberová Edit

Már a csillagok közt énekel az Éj Királynője. Elhunyt Gruberová Edit

Megrendülve vesz tudomást az operavilág Gruberová Edit, a világhírű szoprán haláláról. A felvidéki magyar gyökerekkel rendelkező koloratúrszoprán énekesre szeretettel és őszinte tisztelettelm emlékeznek a szakma fiatal nagyjai is.

Életének 74. évében, október 18-án Zürichben hunyt el a koloratúra királynője, Edit Gruberová, aki a világ leggyönyörűbb operáiban énekelt és alkotott maradandó csodát.

Portálunk értesülése szerint a világhírű koloratúrszoprán édesanyja a mátyusföldi Felsőszeliből, magyar családból származott, édesapja révén felvidéki német gyökerekkel is rendelkezett. Gruberová Edit, akit a nagyvilág a „Szlovák Fülemüle” néven ismert meg gyermekkorától énekelt, tehetsége és szorgalma megadta számára, hogy a világ legnépszerűbb operaházaiban léphessen fel hosszú éveken keresztül.

2019-ben, 72 éves korában jelentette be visszavonulását, Donizetti Roberto Devereux című operájában lépett fel utoljára. Nem sokkal előtte egyik legkedvesebb szerepét, Luciát énekelte az Erkel Színházban.

Hírdetés

Annak idején a tanárom azt mondta, hogy az elődök lábnyomai kezdetben túlságosan nagyok, de beléjük lehet nőni. Ma már tudom, hogy a talpam kitölti a lenyomatot”

– nyilatkozta akkor a díva az Opera Magazinnak.

Az opera világa és a rajongók mély megrendüléssel fogadták a díva halálhírét. Árva Dávid, a fiatal pozsonyi operaénekes visszaemlékszik, hogy 2008-ban találkozott az opera legendájával a pozsonyi koncertje után.„Edita Gruberová, a koloratúra királynője, Zerbinettisima, avagy a csoda. Mikor találkoztunk, magyarul beszéltünk, pár percet, de felejthetetlen élmény volt. Hihetetlen energia, emberség és a színpadon óriási profizmus áradt belőle. Nekem Ő volt a csoda. Hiányozni fog” – meséli szomorúan Dávid.

Lantos Borbély Katica, a felvidék aranytorkú csillaga, lírai szoprán nagy tisztelője Gruberovának és az általa alkalmazott technikának. Bár személyesen sosem találkoztak – mondja – mindig is nagyon inspiratívan hatott rá a koloratúr szoprán énektechnikája. „Az én tanárnőm ugyanahhoz a tanárhoz járt, akihez Gruberová es Popová, a két nagy opera-díva. Sajnos nincs meg a személyes találkozás élménye, de lenyűgözött a kitartása. Hogy még 2018-ban is úgy állt színpadra mintha élete karrierjének kezdetén lett volna” – emlékszik Katica, aki hozzáteszi: „trillái, koloratúr hangja csodálatos volt, még hetvenévesen is. Példaképem volt a konzervatóriumi éveim alatt. Szerettem a repertoárját. Számomra ő marad az Éj Királynője”.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »