Már a baloldali törpepártoknak sem tetszenek a Fidesz gazdag migránsai, mert Putyin – Jávor megszavazza a Sargentini-jelentést

A Párbeszéd azt javasolja, hogy tiltsanak ki mindenkit Magyarországról, aki letelepedési kötvénnyel érkezett. Egy korábbi összesítés szerint a programban összesen legalább 19 885 külföldi vett részt.

Barabás Richárd, az ellenzéki párt szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a 444.hu cikkére hivatkozott, amelyben azt írják: a Direkt36 oknyomozó portállal és a Novaja Gazeta nevű orosz lappal közös nyomozásuk kiderítette, hogy befolyásos oroszok – többek közt politikusok és állami cégvezetők – is kaptak magyar papírokat, és több esetben arról is sikerült megbizonyosodniuk, hogy ez a kötvényprogramon keresztül történt.

Az ellenzéki politikus azt kérte, hogy az ügyben hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot.

Más témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, hogy EP-képviselőjük, Jávor Benedek meg fogja szavazni a Sargentini-jelentés elfogadását. A dokumentum nem az országot kritizálja, hanem a kormányt – hazudta Barabás Richárd. Még korai arról beszélni, hogy a Párbeszéd milyen módon fut neki az EP-választásnak – válaszolta arra a kérdésre, hogy a szocialistákkal közösen akarnak-e elindulni.

Bizottságokban tárgyalna a letelepedési kötvényekről az LMP

Az LMP képviselői haladéktalanul megtárgyalnák a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos híreket az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságaiban, ezért azok összehívását kezdeményezik.

Hírdetés

Hétfői közleményében – ami eljuttatott a párt az MTI-hez – azt írták: képviselőik, Szél Bernadett és Demeter Márta az érintett bizottságokban hallgatnák meg a nemzetbiztonsági szolgálatok, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a kormány képviselőit az újabb „kötvénybotrányról”. Közleményükben kitérnek azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint több befolyásos, az orosz államhoz szorosan kötődő orosz állampolgár is részese volt a magyar letelepedésikötvény-programnak.

Biztonsági kockázatról beszél a Liberális

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kéri, miután sajtóhírek szerint letelepedési kötvények révén Putyin-közeli üzletemberek, orosz politikusok, hírszerzők és bűnözők juthattak Magyarországra és Európába.

Bősz Anett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, miközben az Orbán-kormány a menedékkérőket hatalmas kerítésekkel próbálja távol tartani, addig a letelepedési kötvényeken keresztül gyakorlatilag „áruba bocsátja a schengeni kaput”. Kiemelte, a letelepedési kötvények segítségével 20 ezren jutottak a kontinensre, például az orosz titkosszolgálat emberei és kétes hátterű üzletemberek, miközben ezen a rendszeren a „miniszterelnök és közvetlen környezete busásan meggazdagodott”.

„Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az európai együttműködést szétverni próbáló Vlagyimir Putyin trójai falova Orbán Viktor és kormánya” – fogalmazott Bősz Anett.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »