Már a 16-18 éves krónikus betegeket is oltják a Heim Pál kórházban, a 12-16 év közötti gyerekek is sorra kerülhetnek

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet a koronavírus-járvány kezdete óta kijelölt ellátóhely a fertőzöttek számára, ezért az ott dolgozók rengeteg olyan gyerekkel találkoztak, akiknél Covid–19-et vagy az ahhoz kapcsolódó sokszervi gyulladásos szindrómát állapították meg. Dr. Szabó László, az intézmény gyermekgyógyász professzora úgy látja, ezek ellen a védőoltás a megoldás.

"A 16–18 év közötti krónikus betegeinket a kórházban már elkezdtük oltani, és várhatóan a következő időszakban a 12–16 év közötti gyerekekre is alkalmazható lesz nálunk a védőoltás" – mondta az orvos az M1-nek. Hozzátette azt is: "Nagyon bízom abban, hogy a nyári időszakban már az egész korosztályt, tehát a gyermekkorosztályt fogjuk tudni oltani."

A járványról tájékoztató kormányzati honlap szerint a Magyarországon elérhető vakcinákat egyelőre csak 18 évesnél idősebbeknél alkalmazzák, bár ugyanerről a felületről az is kiderül, hogy a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga, "a Corminaty 16 éves és idősebb személyeknél alkalmazható".

Szabó László a tévéinterjúban arról is beszélt, hogy az első és a második járványhullám során is sok gyereket vettek fel lázas betegség miatt, akik nagy részéről beigazolódott, hogy koronavírusosak, de náluk a betegség lefolyása megfelelt egy korábbi, a járvány előtt is tapasztalt vírusfertőzésnek. "Most viszont megháromszorozódott azoknak a betegeknek a száma, akiknek típusos koronavírus-betegségre utaló tünetei vannak, illetve ezek súlyosabban zajlanak."

Hírdetés

A gyerekek egy részének vírusos tüdőgyulladása van, hármuknak lélegeztetőkészülékre is szükségük volt – számolt be a professzor, hozzátéve: szerencsére mindegyiküket meg tudták gyógyítani.

A vírusfertőzés okozta sokszervi gyulladással ötven gyerek feküdt a Heim Pál kórházban, akiknek legalább a fele intenzív ellátást igényelt.

Szabó László azt tanácsolta a szülőknek, hogy forduljanak orvoshoz, ha a gyereküknél három napnál régebb óta tartó, magas lázzal járó betegséget tapasztalnak, amely mellé társul még legalább két szervet érintő tünet az alábbiak közül: száraz kötőhártyagyulladás, szájnyálkahártya-eltérés, torokgyulladás, alacsony vérnyomás, keringési elégtelenség, szívizom, szívbelhártya betegsége, éreltérések, alvadási problémák, fájdalmas légutak, hasfájás, hasmenés, hányás.

(M1 – hvg nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »