Már 400 kilométer járható az „erdélyi El Caminóból”

Már 400 kilométer járható az „erdélyi El Caminóból”

RomĂĄnia egyik legizgalmasabb turisztikai projektje a Via Transilvanica, amelynek cĂŠlja, hogy ErdĂŠly gyalog, egyhuzamban ĂĄtszelhető legyen egy tĂşraĂşton, majdnem 1000 kilomĂŠteren keresztĂźl. A projektet a Tășuleasa Social nevĹą civilszervezet talĂĄlta ki tavaly, ĂŠs ehhez kĂŠpest elĂŠg sokat haladtak, immĂĄr nĂŠgyszĂĄz kilomĂŠteren keresztĂźl jĂĄrhatĂł, vagy tekerhető az Ăşt.

Mindezt Ăşgy, hogy most hĂŠtvĂŠgĂŠn adtĂĄk ĂĄt az egyik szakaszĂĄt, mintegy 98 kilomĂŠtert Mehedinți megyĂŠn keresztĂźl. A teljes tervezett Ăşt SzĂśrĂŠnyvĂĄrtĂłl a putnai kolostorig fog tartani, ez kĂŠt tĂśrtĂŠnelmi pont is, ugyanis SzĂśrĂŠnyvĂĄrnĂĄl ĂŠrkezett be az orszĂĄgba előszĂśr I. KĂĄroly romĂĄn kirĂĄly, PutnĂĄn pedig I. (Nagy) IstvĂĄn moldvai uralkodĂł nyugszik.

Ugyanakkor a projektnek még 600 000 euróra van szüksége ahhoz, hogy befejezhessék, adományokból és szponzorok segítségével dolgoznak, állami támogatást nem kapnak rá. Körülbelül kilométerenként kerül ezer euróba a különböző jelzések és pihenőhelyek kihelyezése.

Hírdetés

Az út úgy lett megtervezve, hogy a különböző etnikumok által lakott vidékeken haladjon át, így Székelyföld egy részén, vagy a volt szász terülteken is átmegy majd. Összesen 10 megyén keresztül fog áthaladni.

Az utakon kizárólag gyalog, vagy biciklikkel lehet majd közlekedni, és minden 25 kilométernél lehetőség lesz friss ivóvizet szerezni, megszállni, vagy étkezni egy vendéglátói helyen.

Több fantasztikus szépségű tájon is át lehet majd gyalogolni vagy bringázni, ha Szörényvártól indul el valaki, akkor észak fele áthalad a Domogléd-Cserna Nemzeti Parkon Hátszegig, innen Szászvároson át Gyulafehérvár fele veszi az irányt, majd Balázsfalván, Medgyesen és Segesváron keresztül Székelyföldre ér: Székelyudvarhelyről Parajd és Szászrégen felé halad, innen pedig Dornavátra és Putna felé, a végállomásig.

Bár több megyei tanács is (így például Fehér megye) partnere a projektnek, a moldvai részeken egyelőre sikeresebben épül. Putnától Dornavátáig már szinte teljesen sikerült kiépíteni, és jól áll a nyugati, Krassó-Szörény megyei szakasz is. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »