Maoista lázadók ütöttek rajta a biztonsági erőkön Indiában

Maoista lázadók megölték az indiai biztonsági erők legkevesebb 22 tagját egy rajtaütésben az ország középső részén lévő Cshattíszgarh államban – közölték vasárnap tisztségviselők.

A biztonsági erők több alakulata az eset előtt lázadók után kutatott egy közös hadműveletben a törzsek uralta államban, és éppen visszatértek, amikor a szélsőbaloldali naxalita mozgalom egy csoportja lesből rátámadott az egyik egységre. Tűzpárbaj alakult ki közöttük, amely négy órán át tartott – mondta az állami kormány egyik tisztségviselője a helyi fővárosból, Rájpurból. Az ádáz küzdelemben további kéttucatnyi rendőr megsebesült, és van néhány eltűnt is, akit keresnek.

Hírdetés

Cshattíszgarhban gyakran alakul ki összecsapás a naxaliták és a biztonsági erők között, de utóbbiak 2017 óta nem szenvedtek ilyen súlyos veszteséget, mint most. A maoista naxaliták több évtizede folytatnak fegyveres lázadást a kormányerők ellen, mint állítják, a legszegényebbek érdekében. Embereik sűrű erdőkben rejtőzködnek, ezekből indítják a támadásokat, de a szomszédos indiai államokban is jelen vannak. A naxalita lázadásnak az utóbbi két évtizedben több mint 3300 halálos áldozata volt egy terrorizmussal foglalkozó dél-ázsiai portál szerint.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »