Manhercz Krisztián egy 5 gólos elődöntő után: jobban mindig lehet játszani

Manhercz Krisztián egy 5 gólos elődöntő után: jobban mindig lehet játszani

Ismét Ferencváros-OSC döntő lesz a férfi vízilabda ob I-ben. Előbbi Honvédon (11-4), utóbbi az OSC a Vasason (11-6) rágta át magát az elődöntőben, s mivel az alapszakasz egymás elleni eredményei is számítottak, mindkét párharc eldőlt szerdán. Az OSC válogatott gólvágóját kérdeztük.

Komplex mérkőzésnek nevezte az InfoRádióban Manhercz Krisztián az OSC és a Vasas vízilabda-bajnokiját, amelyet mások mellett az ő góljaival nyert az OSC 11-6-ra.

„A Vasast, amióta Varga Dániel az edzőnk, és a két csapat kerete csak egy-két fővel változik, ebben a szezonban sikerült először megverni. Egyből idegenben és hazai pályán is. Ennek volt köszönhető, hogy 6-0-ról kezdődött a párbaj, ezért is volt fontos nekünk, hogy egyből az első mérkőzésen letudjuk az elődöntőt, és ne kapjanak vérszemet” – húzta alá Manhercz Krisztián.

Sportszerűen „hatalmas elismerését” fejezte ki a Vasas felé, amiért az angyalföldi székhelyű klub csapata a múlt hét végén Európa Kupát nyert, aminek viszont lehetett veszélye, hogy „kicsit megelégedtek a játékosok”, amivel a vízben „nem feltétlenül” találkozott, ám az OSC-nek „mégiscsak két hete volt”, hogy a találkozóra összpontosítson.

„Nagyon nehéz egy olyan mérkőzésbe belemenni a Vasas játékosainak, hogy ha nyernek, van még két mérkőzés, ahol meg kéne verni minket, nekünk pedig egy mérkőzés elég volt ahhoz, hogy vége is legyen az egésznek” – fejtegette.

Hírdetés

Ráadásul a 6 bekapott gólból 2 büntető volt, ami azt jelenti, nagyon jól védekeztek.

Az 5 gólját kommentálva azt mondta: jobban mindig lehet játszani, reméli, fog is.

„A válogatottaspiráns játékosoktól el is várják, hogy az ilyen meccseken bizonyítsanak” – tette hozzá.

Manhercz Krisztián beszélt az FTC elleni döntőről is, a teljes interjú a Pólópercek adásában ide kattintva elérhető.

Nyitókép: Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »