Mandulafa-ültetést szerveztek a Feltámadt Üdvözítő-templom kertjében, amelyet a várpalotai Németh Inez, Veszprém vármegye KicsiNagykövete, a KicsiNagykövet elnevezésű verseny 2024-es győztese kezdeményezett. A fát Udvardy György érsek megbízásából Szijártó László esperes, plébános áldotta meg – adta hírül az egyházmegye szeptember 19-én.
Szijártó László esperes, plébános kiemelte: „Isten azért adta nekünk ezt a világot, hogy gondoskodjunk róla. Ápoljuk, műveljük, akár gondolatainkkal, akár munkánkkal.”
Az ültetés szimbolikus üzenetet hordozott: „A gyökér a múltat, a törzs a jelent, az ágak a jövőt szimbolizálják” – mondta Németh Inez, aki maga ültette el a fát. A kezdeményezést Tábori Ferenc, a Veszprém vármegyei közgyűlés alelnöke is méltatta, elismerve a fiatal szervező és családja erőfeszítéseit.
A program a várpalotai erdei tanodában folytatódott, ahol a vendégeket a Bakony ízvilágát idéző betyárleves várta. Az ebédhez kulturális program is kapcsolódott: fellépett a várpalotai Pueri Castelli Gyermekkórus, a várpalotai Cserregő Néptáncegyüttes, valamint Rigó Tamás festőművész is bemutatta a Várpalotát és környékét ábrázoló alkotásait.
A rendezvény megszervezését Udvardy György érsek és Szijártó László esperes támogatta.
A KicsiNagykövet mozgalom célja, hogy a 10–12 éves diákok közösségi élmények által fedezzék fel kulturális értékeinket, a természet szeretetét és a hagyományok megőrzésének fontosságát.
A mostani mandulafa is ennek üzenetét hordozza: gyökereinkből táplálkozva épülhet jelenünk és növekedhet jövőnk.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


