Mámorban a MOL Aréna: gólparádét rendezett a DAC a Slovan ellen!

Mámorban a MOL Aréna: gólparádét rendezett a DAC a Slovan ellen!

Az elmúlt meccsek összes kimaradt helyzetéért elégtételt vett a DAC a Slovan ellen: a sárga-kékek 5:2-re legyőzték a bajnoki címvédőt a labdarúgó Fortuna Liga 7. fordulójában. Fociünnep, gólparádé, mámor – ezt a vasárnap estét nem felejtik el a DAC-drukkerek.

Peter Hyballa egy helyen változtatott a kezdőtizenegyen a Nyitrán győztes csapathoz képest: Taiwo helyett Vida Kristopher játszott.

Az első percekben kiegyenlített játék folyt a pályán, a DAC a szokásos letámadásokkal próbálkozott, nem is sikertelenül. Jedličkának egyszer fejjel kellett mentenie, és Beszkorovajnijnak is volt egy kevésbé szerencsés megmozdulása, ám gólhelyzetet nem alakított ki a Slovan.

A másik oldalon a 12. percben Vida Máté tört be a tizenhatosba, három embert is kicselezett, végül szögletre tisztáztak előle.

Öt perc múlva Moha cselezgetett a tizenhatoson belül, majd a földre került, és a játékvezető tizenegyest ítélt. Hyballa egyetlen szó nélkül, csak a tekintetével kérdezte a negyedik bírót, hogy miért, de ha szemmel perzselni lehetne, a negyedik játékvezető azon nyomban elégett volna.

Jedlička elvetődött , Sporar a kapu közepébe rúgta a tizenegyest – 0:1. Sporar a DAC-drukkerek elé ment ünnepelni, és a Slovan címert mutogatta a mezén. A lelátóról berepült egy-két dolog az égszínkékek csatára felé, a játékvezető ki is futott a negyedik bíróhoz, hogy a rendezők figyelmeztessék a szurkolókat.

Ez volt egyébként a két csapat sorozatban negyedik olyan egymás elleni mérkőzése, amelyen a Slovan javára tizenegyest ítéltek, a DAC a korábbi három meccsen mindössze egyszer rúghatott büntetőt.

A 24. percben válaszolhatott volna a DAC, Blackman beadása után Vida Kristopher fejelt, de Greif lehúzta a labdát. A 32. percben ígéretes szögből lőtt szabadrúgást a DAC, de Fábry a kapu mellé csavart.

Hírdetés

A 35. percben Vida Kristopher esett el lerántásgyanúsan a tizenhatosban, a bíró először továbbot intett, de valamelyik asszisztense a fülére szólt, ami után a büntetőpontra mutatott, és De Kampsot ki is állította. Kozák a kispadon teátrálisan reklamált, de hiába. A labda mögé Davis állt, és a kapu közepére lőtt, az elugró Greif helyére – 1:1.

A pozsonyiak talán már az első félidő végét jelző sípszót várták, amikor Ramirez és Blackman játszott össze szépen a jobb oldalon, Blackman laposan középre lőtt, Vida Kristopher pedig a legjobb ütemben robbant be – 2:1!

A DAC a második félidőt is lendületesen kezdte, és az 52. percben növelte is az előnyét, Davis beadása után Ramirez fejelt a hálóba – 3:1! A Slovan ezen az egy meccsen több gólt kapott, mint addig az egész szezonban együttvéve.

Csakhogy nagyon gyorsan jött a pozsonyiak szépítése: egy jobb oldali beadás után Abena fejese landolt a hálóban – 3:2.

A 63. percben a Slovan egyik rosszul elvégzett szabadrúgása után Ramirezé lett a labda, meg is lepődött, és ahelyett, hogy az üresen álló Vida Kristopherhez passzolt volna, gyenge gurítást választott.

A DAC bátran focizott, nem ültek rá az eredményre, próbáltak rohamozni, Blackman és Vida Kristopher is nagy kedvvel játszott.

A 68. percben Ramirez tartotta meg harcosan a labdát, Fábry elé tálalt, aki gyönyörűen eltalált lövéssel növelte a DAC előnyét – 4:2!

És még nem volt vége: a 75. percben ismét Ramirez vette át jól a labdát, viszonylag éles szögből, az ötös sarkáról bombázott – 5:2!

A Slovan még akkor sem tudott szépíteni, amikor Daniel még Jedlička mellett is elvitte a labdát, mert mire lövésre szánta volna el magát, a dunaszerdahelyi kapus visszaért és védett. Négy perccel a lefújás előtt Ljubicic fejese szállt még a kapu fölé.

Az utolsó percekben már felállva ünnepelt a közönség. „Az éjjel soha nem érhet véget” – zúgott a lelátókról. „Az év legszebb napja ezentúl a DAC-szurkolók számára szeptember elseje” – üvöltötte a mikrofonba a helyi műsorközlő a lefújás után, és a MOL Arénában kezdődhetett a grandiózus nyárbúcsúztató parti.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »