Malina Hedvig ügyvédje: A rendszer, ami létrejött, már gyilkol is

Malina Hedvig ügyvédje: A rendszer, ami létrejött, már gyilkol is

Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje a Hospodárske Novinynek adott interjút.

 

Malina Hedvig eügyét taval év közepén vette át Magyarország. (…) Történt valami előrelépés?

 

Egyelőre nincs semmilyen erre irányuló információm. Hedvig képviseletet Magyarországon egy másik ügyvéd látja el. Én Szlovákiában képviselem őt.

Megpróbálja megbecsülni, hogy hogyan végződik majd az eljárás?

 

Úgy hiszem, semmi más nem jöhet szóba, csak a büntetőeljárás leállítása. A Hedvig elleni vádemeléskor nem érvényesültek a törvény alapjai sem. A Szlovák Köztársaság maga ismerte el Hedvig alap- és szabadságjogainak megsértését, tehát a büntetőeljárás tisztán politikai húzás volt.

Vannak hasonlóságok Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásának ügye kapcsán?

Hírdetés

 

Előre látható, hogy ha nem történnek változások a rendőrség vezetésében, akkor idővel találkozhatunk közös jellemzőkkel. Néhány párhuzam már most is fellelhető. Például megtudtuk, hogy a holttestek helyszíni vizsgálatánál nem ment inden rendben, vagy vegyük a kormányfő illetve a belügyminiszter megnyilvánulásait.

Attól tartok, hogy a politikusok belefolynak a nyomozásba. Most már azzal kéne foglalkozniuk, hogy minimum azokat az embereket eltávolítsák a nyomozás idejére, akik érintettek a meggyilkolt újságíró cikkeiben, akár közvetlen, akár közvetett módon.

Hasonlít egymásra valamennyire a két eset idejében tapasztalt társadalmi helyzet?  

 

Nézzük meg a társadalmi légkört, ami a 2006-os választások után alakult ki. Szlovákiában előtört a kemény magyarellenes nacionalizmus, Robert Fico, Ján Slota és Vladimír Mečiar vezetésével. Két három hónappal kormányuk megalakulása után megvertek egy magyar nemzetiségű állampolgárt. Most is tanúi lehettünk a politikusok és az újságírók szócsatáinak, és megint csak olyan légkör alakult ki, amelyben a polgárok egy részével szemben alakult ki gyűlölet. Itt van talán párhuzam.

Nekem úgy tűnik, hogy Fico fokozatosan úgy kezdett viselkedni, mint egy földesúr, aki mindent megtehet.

(…) Senki sem gondolta, hogy a két fiatal meggyilkolásához fogható dolgo megtörténhet. Beszéltünk arról, hogy az ország élén ugyanolyan emberek állnak, mint Mečiar, de szerencsére nem gyilkolásznak. Ez már nem érvényes, mert a rendszer, ami létrejött, már gyilkol is. Természetesen nem azt mondom, hogy politikai pártok képviselői gyilkolnának. Meggyőződésem, hogy ugyanazok az emberek, akik létrehozták a mečiarizmust, az ezredforduló után új embert találtak maguknak, hogy képviselje gazdasági és talán hatalmi érdekeiket. (…)

Hospodárske Noviny, Systém, ktorý sa na Slovensku stvoril, teraz už aj vraždí

Nyitókép: HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »