Májusi nyitásra készül a párkányi termálfürdő

Májusi nyitásra készül a párkányi termálfürdő

A Vadas termálfürdőben a nyári szezonra való felkészülés már márciusban elkezdődött.

Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója elmondta, ha a hatóságok és a helyzet lehetővé teszik, akkor május elsejével nyitnának.

Elképzelhető, hogy a Közegészségügyi Hivatal az első szakaszban csak korlátozásokkal engedélyezi a nyitást, bár nem nagyon érdemes a szállásokat megnyitni a fürdés lehetősége nélkül. Reméljük, április közepén már több információval fogunk rendelkezni, mert a kritikus időszak ellenére a májusi hónapra már sok szálláshelyünk foglalt. Ha nem tudunk nyitni, akkor vissza kell adnunk a pénzt, pedig az előfoglalások összege elérte a 100 000 eurót”

– emelte ki az igazgató.

Hírdetés

A járvány miatt a termálfürdő tavaly október 15-e óta zárva tart. December elejétől február végéig minden alkalmazott kényszerszabadságot vett ki. A kártérítés részeként az állam erre az időszakra megtérítette a munkáltatónak a bérköltségek 80 százalékát. Hogenbuch kifejtette, március elejétől áttértek a második támogatási rendszerre, amelynek során az alkalmazottak bizonyos számú napot dolgoznak. Erre az időszakra arányos támogatást igényelnek az államtól.

Az idegenforgalmat támogató harmadik támogatás a 2020-as év jövedelemhiányának mértékétől függ, az előző évhez képest. Az igazgató tájékoztatása szerint ennek igénylésére február elején nyújtottak be kérelmet és értesítést kaptak arról, hogy a pénz a következő napokban érkezik a számlára.

Az állami támogatás a költségek mintegy 80 százalékát fedezi. Nagy segítség a téli hónapok áthidalásához, amelyek nélkül komoly problémákról beszélhetnénk”

– tette hozzá Hógenbuch Endre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »