Május 1., amelyet 1890-ben ünnepeltek először, egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja.
Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza.
Az utópista szocialista brit gyáros, Robert Owen 1817-ben már javasolta a munkások addig tíz-tizennégy órás munkaidejének csökkentését nyolcórásra.
Tüntetések és sztrájkok sorozata után Nagy-Britanniában és gyarmatain 1847-ben napi tíz órában maximálták a nők és gyerekek munkaidejét, de a tízórás munkaidő csak az 1870-es évekre vált általánossá. Az ausztráliai Melbourne-ben 1856. április 21-én a kőművesek és építőmunkások a helyi parlament előtt követelték a nyolcórás munkaidő bevezetését, mégpedig sikerrel, és a rövidebb munkaidő ellenére nem lett kevesebb a fizetésük.
Az I. Internacionálé 1866-os első kongresszusa már így fogalmazott:
a nyolcórás munkanap bevezetése az első lépés a munkásosztály felszabadulásának útján.
A 19. század második felében az Egyesült Államokban is egyre többen követelték a nyolcórás munkanapot, amelyet egyes szövetségi államokban törvénybe is foglaltak. 1886. május 1-jén Chicagóban sztrájk kezdődött a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében. A munkások és a sztrájktörőket védő rendőrök két nappal később összecsaptak, a rendőrök tüzet nyitottak, aminek négy ember esett áldozatul.
A másnapi tiltakozó nagygyűlés résztvevői között elvegyülő anarchisták bombát hajítottak a rendőrökre, válaszul ismét sortűz dördült, a nap végére tucatnyinál is több halottat számoltak össze.
A Haymarket téren történtek megtorlásaként nyolc anarchista vezetőt állítottak bíróság elé, négyet közülük ki is végeztek. A világszerte hatalmas felháborodást keltő események emlékére a következő években május elsején tüntetéseket rendeztek, és erről 1888-ban az Amerikai Munkásszövetség kongresszusán kezdeményezés született. 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa Párizsban úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében.
Magyarországon is 1890-ben tartottak először május 1-jei tömegdemonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is „a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.
Május 1-je a 20. században a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé vált, különösen a Szovjetunióban, majd a második világháború után létrejött kelet- és közép-európai szocialista országokban tartották meg színpompás külsőségek közepette.
Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap lett, amelyen nagyszabású, látványos felvonulásokkal „a gazdasági és szociális vívmányokat” ünnepelték.
A kilencvenes évektől, a kommunista rendszerek bukása után május elseje a munkavállalók szolidaritási napja lett, a külsőségek elhagyásával a korábbi években számos helyen majálisokat rendeztek ilyenkor. A világ nagyvárosaiban a szakszervezeti szövetségek megmozdulásokat szerveznek, amelyeken főként a munkavállalói jogok védelme és érvényesítése, a méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzése szerepel követelésként.
Május 1. – hasonló tartalommal – katolikus ünnep is Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. Az emléknapot XII. Piusz pápa 1955. május 1-jén rendelte el Jézus nevelőapjára emlékezve, aki ács volt.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
