Majmolja az amerikai modelleket

Majmolja az amerikai modelleket

Erős kijelentést tett egy közelmúltban megjelent interjúban Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltje. Az egykori szocialista politikus közölte: nem tud szabadulni attól a vélekedésétől, hogy a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter amerikai ügynök.

Szanyi ugyanis a beszélgetésben megjegyezte, hogy szerinte a DK és a Jobbik már egyszerűen nem érdekelt az ellenzéki győzelemben. Úgy fogalmazott, „eszük ágában sincs hosszú évek munkájának a gyümölcsét egy amerikai ügynöknek átpasszolni, pusztán azért, mert a mögötte működő erők meggyőzték a favoritként induló budapesti főpolgármestert, hogy álljon hátrébb”.

Az újságíró az egyértelmű utalás hallatán meglepetten visszakérdezett, és érdeklődésére, miszerint Márki-Zayt amerikai ügynöknek tartja-e Szanyi úgy válaszolt: „Az angolban van egy olyan mondás, hogy ami kacsának néz ki, kacsaként úszik és kacsaként hápog, az valószínűleg egy kacsa.

Azt látom, hogy az említett úr majmolja az amerikai modelleket, szerves kapcsolatrendszer nélkül is szokatlanul komoly nyugati diplomáciai kiállás érzékelhető mögötte, pénze pedig mint a pelyva.

Ha ehhez azt is hozzáveszem, hogy a környező országok sokaságában hasonló »amerikás« politikusok tűntek fel, sőt szereztek pozíciókat a különböző választásokon, de mindannyian az amerikaiak által is tüzelt botrányhullámokra felülve, akkor nem tudok szabadulni a fenti vélekedésemtől.”ű

Tény, Márki-Zay Péter már 2019-ben az amerikaiakkal egyeztetett.  Érdekesség, hogyMárki-Zay-t már 2019-ben fogadták az amerikai külügyminisztériumban ami, valljuk be, nem jellemző a magyar, vidéki kisvárosok polgármestereire.

Pár hónappal később pedig  a budapesti Amerikai Nagykövetségen tárgyalt az Egyesült Államok képviselőivel, számos ellenzéki politikus társaságában. Ezt hírt épp a politikus mozgalma tette közzé honlapján. Márki-Zay a megbeszélést követően úgy fogalmazott: „Amerika velünk van, a két nép közötti szoros barátságot még Orbán sem szakíthatja szét”

Hírdetés

Hozzátette: „Isten áldja Amerikát!”

Az amerikai külképviseleten nem mellesleg ott volt vele a Momentum leváltott vezetője, Fekete-Győr András, aki 2018-ban a választásokat követően Szél Bernadettel együtt valamilyen továbbképzésre utazott Amerikába, valamit az a Szabó Tímea, akivel kapcsolatban visszatérő pletyka az, hogy a CIA-nak dolgozhatott.

Szabó Tímea mindezt tagadja, és közölte bepereli Gansperger Gyulát, aki erről beszélt az említett hangfelvételen. 

Márki-Zay-ról egyébként köztudott, hogy 2004-ben Kanadába költözött, és 2006-tól 2009-ig az Egyesült Államokban élt, ahol a Eastern Indiana Regional Workforce Board gazdaságfejlesztési szervezet felügyelőbizottsági tagja volt. 

Az interjúhoz visszatérve, Szanyi a biztonság kedvéért hozzátette, nem állít semmit, ez az ő belső vélekedése, és ez motiválta egyes döntéseiket. Mint kiderült, Szanyiék a Thürmer Gyula-féle Munkáspárttal pártszövetségben indulnak az országgyűlési választáson. A politikus az interjúban elmondta azt is, hogy amellett, hogy ő vezeti a közös listájukat egyéni jelöltként is indul a Bp. 13. számú választókerületben, Kispesten. 

A teljes interjút egyébként ITT OLVASHATJA EL.

Szanyi Tibor úgy véli, Márki-Zay az amerikaiak ügynöke lehet


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »