Majdnem megköveztek egy újságírót a bevándorlók

Valentina Xhaferi Stockholm egyik külvárosában akart filmet forgatni, ahol általános szokás kővel dobálni a rendőröket.

A svéd főváros Tensta nevű negyedében immár 70 százalék a külföldön született lakosok aránya. „Azt hiszik, átléptük a határt, és már az ő földjükön vagyunk” – magyarázta Valentina Xhaferi, aki operatőrével néhány napja tényfeltáró riportot akart készíteni arról, hogy mi az oka a rendőrökkel szembeni súlyos atrocitásoknak.

A stáb a negyed egyik terén forgatott interjút egy helyi lakossal, aki beleegyezett a szereplésbe, ám kisvártatva odalépett egy dühös helybéli számon kérni őket. Ugyan röviddel később továbbállt, de csak azért, hogy jóval több társával térjen vissza. Azzal fenyegette a riporter nőt, hogy megmutatja neki, milyen egy megkövezés.

Hírdetés

A stábot végül kővel dobálták meg, kávét öntöttek rájuk, a kamerát pedig a földre rúgták. A felvétel forgott eközben is, itt megtekinthető.

A svéd rendőrség becslése szerint nagyjából ötvenöt hasonló negyed található az országban. A hasonló környékeken nem ritka, hogy a gyerekek csaknem száz százalékban bevándorlók utódai.

Az MNO korábban hosszabb összeállítást közölt a tilalmi zónákkal, az úgynevezett no-go zone-okkal kapcsolatban. A cikket ide kattintva olvashatja el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »