Majdnem lincseltek Encsen, egy nő elsodort egy gyereket, utána kiverték a fogait

Majdnem lincseltek Encsen, egy nő elsodort egy gyereket, utána kiverték a fogait

Szombaton egy nő véletlenül elsodort egy gyereket, aki szabálytalanul közlekedett az úttesten a Borsod megyei Encs Fügöd nevű városrészén – írja az Index. A lap kérdésre a rendőrség is megerősítette az információkat.

„A sofőr autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy 5 éves kislány szaladt ki. Az asszony észlelve a gyermeket megpróbálta elrántani a gépjárműve kormányát, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt gépjárművéből. Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg többen az asszonyt kezdték hibáztatni a történtekért, majd két férfi, egymást követően bántalmazta a nőt, valamint az autóját is megrongálták.”

Az Index úgy tudja, hogy szinte azonnal körbevették a nőt és kiverték a fogait. A rendőrök a bejelentés után néhány perccel már a helyszínen voltak, az összevert sofőrt kimenekítették, a gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Szeles András, Encs polgármestere is nyilatkozott:

„Sajnos ez a szégyenteljes, felháborító, és szomorú eset is azt bizonyítja, hogy vannak olyan emberek a közösségben, akik az általános emberi együttélési szabályokat nem tudják betartani, kivetkőztek emberi mivoltukból és állatias módon viselkedtek, ez a viselkedés pedig mindenféleképpen elfogadhatatlan. Ez a közösség évek óta ott él, és nem várható, hogy a tagjai egyik pillanatról a másikra megváltozzanak. Én abban bízom, hogy akik bántalmazták a hölgyet a lehető legszigorúbb büntetést fogják kapni az eljárás végén. Azt kívánom a sérült kislánynak és a bántalmazott hölgynek, hogy minél hamarabb épüljenek fel testi és lelki sérüléseikből”.

A rendőrség egy 19 és egy 27 éves férfit állított elő rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »