Majdnem közel kilenc méteres rekordot ugrott, de nem ismerik el neki

A távolugrók versenyét nagyon megnehezítette a kavargó szél. Jellemző, hogy a kubaiak idei fedettpályás világbajnokának volt olyan kísérlete melynél 1,6 méter/másodperces ellenszél fújt, a hatodiknál viszont +2,1-es, amikor 8,83 méterig repült:

Hírdetés

Echevarria mostani eredményénél a nemzetközi szövetség honlapjának statisztikája szerint csak nyolc nagyobbat jegyeztek fel korábban, s csupán négy atléta tudott ennél – bármilyen körülmények között is – messzebbre repülni.

Három amerikai, a jelenlegi világcsúcstartó Mike Powell, a korábbi rekorder Bob Beamon és a szám négyszeres olimpiai bajnoka, Carl Lewis, illetve a korábbi szovjet klasszis, Robert Emmijan.

A mostaninál nagyobb ugrást közel 24 éve nem produkált senki: 1994. július 31-én Powell 8,95 métert, az 1991-ben elért világcsúcsával megegyező eredményt ért el Sestriere-ben, de 3,9 méter/másodperces hátszél segítségével.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »