Majdnem kitört a háború Fehéroroszország és Ukrajna között egy félreértés miatt

Majdnem kitört a háború Fehéroroszország és Ukrajna között egy félreértés miatt

Fehéroroszország az Ukrajnával közös határához küldte hadseregének egyharmadát, már július elején – közölte Alexandr Lukasenka fehérorosz elnök egy augusztus 15-én adott interjújában.

A Rosszija tévécsatornának nyilatkozva a belarusz elnök kijelentette, hogy az ukrán csapatok felvonultak az fehérorosz határhoz, mert Kijev és a Nyugat lehetséges átcsoportosításként értelmezte a július 3-ig fehérorosz függetlenség napi felvonulás miatt mozgósított fehérorosz és orosz katonákat.

„Azt hitték, hogy Putyin újra Fehorország területéről fog támadni”

mondta Lukasenka azzal, hogy a fehérorosz-ukrán határ ukrajnai oldalán több mint 120 ezer katonát vont össze Kijev.

Hírdetés

„Erre válaszul a hadsereg egyharmadát át kellett csoportosítanom a határ megerősítésére”

mondta, majd elárulta, hogy különböző diplomáciai csatornákon keresztül vette fel a kapcsolatot ukrán illetékesekkel, hogy a feszültséget sikerüljön enyhíteni.

„Kivonták erőik nagy részét. Mi is kivontuk a sajátunkat”

Lukasenka teljes mértékben támogatja Oroszország invázióját Ukrajna ellen, a háború kitörésének első hónapjaiban területéről nyomulhattak be az orosz katonák például Csernobil és Kijev ellen. A belarusz elnök úgy véli, hogy „amerikai magasrangú személyek” szítják az orosz-ukrán háború tüzét, mert így akarják elpusztítani mindhárom országot (Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna).

KyivIndependent.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »