Majdnem brit tudósok megtalálták a másnaposság ellenszerét

Majdnem brit tudósok megtalálták a másnaposság ellenszerét

A mumbai Kémiai Technológia Intézet kutatói körteléből, édes lime-ból és kókuszvízből állították elő azt az italt, amely az eredményeik szerint a másnaposság elleni legjobb gyógymód lehet.

Karácsony közeledtével egymást érik a baráti és céges összejövetelek, melyeken néha több szeszes ital fogy a kelleténél, és másnap reggel már korántsem annyira kellemes az ember közérzete.

Sokan ilyenkor egy gyorsétterem felé veszik az irányt a megváltásért, a tudósok azonban állításuk szerint sokkal hatásosabb és egészségesebb elixírt fejlesztettek ki a másnaposság kikúrálására – írja a Mirror.

A körte, az édes lime, a kókuszvíz, a sajt, az uborka és a paradicsom a leghatékonyabb

Az ital kifejlesztése érdekében a mumbai Kémiai Technológia Intézet kutatói különféle élelmiszerek hatásait elemezték az alkohol lebontásáért felelős enzimekre. Az eredményeik azt mutatták, hogy ebben az esetben a körte, az édes lime, a kókuszvíz, a sajt, az uborka és a paradicsom volt a leghatékonyabb.

Az íztesztek során végül az a kombináció bizonyult a legfinomabbnak, melyben 65 százalék körte, 25 százalék édes lime és 10 százalék kókuszvíz volt az összetevők aránya.

A végső terméknél úgy találták, hogy az egyik enzim aktivitását 23 százalékkal, a másikét pedig 70 százalékkal fokozta.

A tanulmányt vezető Rekha Singhal professzor azt mondta: A másnaposság jelentős veszélyt jelent mindenkire. A kellemetlenségérzet mellett fennáll az egészségügyi problémák kockázata is, amelyek befolyásolhatják a mindennapi működést.

Hírdetés

„Ez a gazdaságot is érinti, mivel az alváshiány, a figyelem és az éberség hiánya miatt csökken a produktív munka is” – fejtette ki.

Az édes lime, a körte és a kókuszvíz keverékéből készült ital felhasználható a másnaposság leküzdésére. Ha mellé sajtot, uborkát és paradicsomot fogyasztunk, az tovább enyhítheti a tüneteket – tette hozzá Singhal professzor.

A másnaposság 148 milliárd dollár gazdasági veszteséget jelent évente

A Live Science összeállításában 11 kevésbé ismert tényt közölt a másnaposságról. Ezek közül az egyik legmeglepőbb, hogy egy-egy átmulatott éjszaka milyen mértékben befolyásolja a gazdaságot.

A belgyógyászati folyóiratban közzétett kétezer fős minta alapján elkészített tanulmány becslése szerint a másnaposság világszerte évente 148 milliárd dollár veszteséggel jár a munkaadóknak a munka elmulasztása, valamint a rossz teljesítmény miatt. Ez minden dolgozó felnőttre kivetítve egyénenként átlagosan kétezer dollárt (611 ezer forint) jelent.

Az összeállításban arról is írnak, hogy a dohányzás, valamint a sötét színű – például a bourbon, a vörösbor vagy a rum – és a buborékos alkoholos italok – például a sör, vagy a pezsgő – mind rosszabbá teszik a másnapot és annak tüneteit.

A genetika kulcsfontosságú szerepet játszik

A genetika és a testfelépítés is közrejátszik a másnaposság tüneteinél. A nők például a testük víztartalma miatt érzik meg jobban egy erőteljes buli utóhatásait.

Noha az emberek testének körülbelül 80 százaléka víz, ez a nemek között eltérő. Százalékos arányban a nők kevesebbel gazdálkodnak, mivel az ő esetükben több a testzsír – ami kevesebb vizet tartalmaz –, míg a férfiaknál több az izomzat, amely főleg vízből áll.

Az ázsiaiaknak is jobban kell tartaniuk a másnaptól. Egy a Környezetkutatási és Közegészségügyi Nemzetközi Folyóiratban megjelent tanulmány szerint a többségüknek nincs elég – az alkohol lebontásáért felelős – alkohol-dehidrogenáz és aldehid-dehidrogenáz enzim a szervezetében, ami fokozottan negatív reakciót okozhat a szeszes italok fogyasztására.

A spektrum másik oldalán a tanulmányok azt mutatják, hogy a népesség körülbelül 25–30 százalékának szervezete kifejezetten jól ellenáll a másnaposságnak, ami az Union főiskola alkoholmetabolizmusra szakosodott antropológusa, James Schäfer professzor szerint valószínűleg a hatékony etanol-anyagcserének tulajdonítható.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »