A szlovák nyelvű katolikus hetilap, a Katolické noviny ez év júniusi száma írt arról, hogy Szlovákia püspökei a Vatikánban jártak, hogy az előírásos ad limina apostolorum látogatáson a megyés püspökök beszámoljanak a rájuk bízott egyházmegyék állapotáról. A jelzett újságcikk ízelítőt adott azon témákból is, amelyek a szlovákiai egyházfők és a vatikáni egyházi hivatalok tárgyalásainak az alapját adták.
Egy etnikai kisebbséggel kapcsolatos kérdést konkrétan említ is a beszámoló, mégpedig a szlovákiai roma közösség pasztorációjának a helyzetét. E nélkül is kíváncsiak voltunk persze arra, hogy egy ilyen kiemelkedő, általában ötévente sorra kerülő, vatikáni testületi beszámoló során vajon szóba kerül-e egy másik szlovákiai kisebbségi közösség jól megfogalmazott és évtizedek óta rendületlenül hangoztatott igénye, azaz a felvidéki magyar katolikusok azon kérése, amelyet az idén immár 35. alkalommal erősítettek meg azzal, hogy a Jó Pásztor ünnepén Komáromban ismét kimondták, szükségük és igényük van magyar főpásztorra Szlovákiában.
Egyszerű kérdésre egyértelmű válasz
Kérdéssel fordultunk tehát a Szlovák Püspöki Konferenciához, mint a szlovákiai katolikus egyház legfőbb kollektív szervéhez, hogy megtudjuk, Rómában említést tettek-e a szlovákiai magyar katolikus hívek kéréséről, és szóba került-e tárgyalásaik során egy új, a magyar hívek vezetésével megbízott püspök kinevezése? Levelünk végén még arról is érdeklődtünk, hogy egyébként a testületük, a Szlovák Püspöki Konferencia foglalkozik-e ezzel a kérdéssel?
A válasz sokat nem váratott magára, s azt sem mondhatnánk, hogy dagályos körmondatokban nyújtották volna a mondandójukat, arra hagyatkozva, hogy a sorok közül majd mindenki azt olvas ki magának, amit szeretne. Nos, ilyesmiről szó sincs, a püspöki konferenciának teljesen világos álláspontja van a szlovákiai magyar katolikusok témájában.
Válaszukban az áll, hogy a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó hívekkel való foglalkozás mindig annak a megyés püspöknek a feladata, akinek az egyházmegyéjében az adott kisebbséghez tartozó hívek vannak, s közlik, hogy azt mi is biztosan tudjuk, hogy a magyar hívekkel való ilyen pasztoráció minden megyében adott. Hozzáteszik, hogy abban az esetben, ha mégis egy ilyen tevékenységet végző segédpüspök kinevezésére szükség lenne valamelyik egyházmegyében, azt az adott egyházmegye püspöke, továbbá az apostoli nunciatúra és az illetékes vatikáni egyházkormányzati szerv beszélné meg együtt. Majd azzal zárják válaszukat, hogy „az esetleges tárgyalások eredményéről a szlovákiai hívők mindig tájékoztatást kapnak.”
Eddig a levél. Ami nem hosszú, de mégis fontos. Fontos, ami benne van; és fontos az is, ami hiányzik belőle. Egyik sem jelent a szlovákiai magyar katolikusok számára kellemes meglepetést.
Fontos, mert köntörfalazás nélkül kimondja, a legfelsőbb szlovákiai katolikus egyházi testület véleménye szerint Szlovákiában a magyar nemzeti közösséghez tartozó hívekkel való foglalkozás biztosított a meglévő egyházmegyék főpásztorai – püspökei által. A levélben nincs semmilyen magyarázkodás; olyasmi, hogy a püspöki kar tudja, azért mindig van mit javítani, vagy, hogy nem mindenben látjuk ugyanúgy a világot stb. Igazuk biztos tudatában írják azt, amit írnak.
Meddig hallatszik az ima?
Talán ennél is fontosabb, vagy inkább meglepőbb, hogy a püspöki konferencia válaszlevele látszólag tudomást sem vesz az általunk határozottan említett Komáromi Imanapok immár 35 éves hagyományáról. Ha a pásztorok szlovákiai serege szóra sem méltatja azt a több százezer ember által elmondott imát és fohászt, amit az önálló magyar püspökért mondtak el harmincöt év alatt Komáromban, akkor akár azt is hihetnénk, hogy ez hidegen hagyja őket.
A válasz azonban ott van a következő mondatban, amely arról szól, hogy ha mégiscsak egy kinevezés szóba kerülne, azt az adott egyházmegye püspöke, továbbá az apostoli nunciatúra és az illetékes vatikáni egyházkormányzati szerv együtt beszélné meg. Hozzá is tehették volna, hogy nem holmiféle Imanapok fognak nekünk majd diktálni.
S végül, talán a legfontosabb rész, ahogy a levél zárósora azt közli velünk, „az esetleges tárgyalások eredményéről a szlovákiai hívők mindig tájékoztatást kapnak.” Ha ez így volt az elmúlt 35 évben, akkor semmilyen tárgyalások nem voltak, hiszen a szlovákiai hívők soha ilyenről tájékoztatást nem kaptak. Pedig, ha lettek volna esetlegesen ilyen tárgyalások, akkor azok eredményéről a szlovákiai hívők mindig tájékoztatást kapnak.
Rendben van minden…?
Levelezésünkről beszámoltunk Ft. Zsidó Jánosnak, nyékvárkonyi esperesplébánosnak, aki a kezdetektől fogva, azaz már 35 évvel ezelőtt is ott volt a Komáromi Imanap szervezőinek a szűkebb körében, vajon ő, a mögötte levő évtizedes tapasztalatok alapján, illetve a mostani legfrissebb püspöki konferenciai állásfoglalás tudatában, hogyan látja a főpásztori kinevezés kérdését? A mindenki által nagyra tartott, bár az egyházi kitüntetések által elkerült Zsidó János a következőképpen foglalta össze gondolatait:
„Információim szerint a mostani ad limina látogatás témái között nem szerepelt a magyar probléma; gondolom azért, mivel a magyarokat érintő témát nem tartják problémának, s ahogy a levélből is kiderül, rendben van minden. Hozzá kell viszont tennem, és ez meggyőződésem, hogy a szlovák egyházi vezetők túlnyomó többsége nem érti az itteni magyarság problémáit. Az ő szemszögükből nekünk itt megvan mindenünk, s nehezen értik meg, hogy mi ugyanúgy meg szeretnénk magunkat minden szinten szervezni, mint a szlovák katolikusok és ehhez nyilvánvaló, hogy püspök is kell. Ez más téma, mint az, hogy a bérmálást lehet-e magyarul végezni. Reménykedtünk XVI. Benedek kinevezésekor, hogy ki más, ha nem egy Ratzinger ismeri, milyen is a nemzetiségi helyzet Európa keleti közepén; de mégis csalódnunk kellett, akkor az egyházmegyei felosztást illetően. Jöttek ugyan apró jelek, amelyek érzékeltették, hogy a pápa érti a problémát. Ilyen volt az a határozat, hogy az egyes megyékben legyen magyar helynök. Ez egy picike kis előrelépés volt.
Én a Püspöki Nagy Péter-féle elképzelést támogattam, de ebből semmi nem lett, s talán nem is lesz, s melynek a két leglényegesebb pontja, hogy Délnyugat-Szlovákiában létrejön egy magyar dominanciájú új, déli püspökség, a rozsnyói egyházmegyében pedig váltakoznának a szlovák és a magyar püspökök.
Amit ma reálisan el tudok képzelni, az az, hogy a már meglévő magyar helynökök legyenek magyar segédpüspökök, és kapjanak általános helynöki joghatóságot is, mert jelenleg a helynökök, ilyen kompetencia nélkül, csak a püspök meghosszabbított kezét jelentik.
Azért a saját sorainkban is nézzünk körül, s látni fogjuk, hogy a közéleti képviselők, a politika már nem tartja annyira fontosnak, hogy részt vegyenek az Imanapon. Lehet, hogy többet vártak, vagy nem az lett, amit vártak. Szóval, megszűnt politikailag érdekesnek lenni és sajnos azt kell mondanom, hogy maga az Imanap jellege is átalakult egy ünnepélyesebb szentmisévé, amelyhez kapcsolódik egy keresztút. Talán, ha összekötnénk egész napos programokkal, előadásokkal, az ismét felfrissítené az állóvizet. Lagymatagon mennek a dolgok, és erről mi, papok is tehetünk. Mint oldott kéve, széthull nemzetünk. A saját magunk megszervezéséhez viszont nem kell püspök. Ez csak rajtunk múlik. A magyar püspökségről, attól tartok, hogy le kell mondanunk, sőt, a magyar megyés püspök gondolata is egyre valószínűtlenebb, bár, ha a szlovák püspöki kar akarná és kérné a Szentatyát, ő azon nyomban megadná a magyar püspököt. De nem kérik és nem is akarják kérni. A Szentatya pedig nem fog a szlovák püspöki kar akarata ellenére ide kinevezni egy magyar püspököt. Meggyőződésem, hogy a Szentatya is erre vár, de nem fogják kérni. A szlovák püspöki kar szerint viszont nincs probléma, hiszen van magyar nyelvű mise, s ezzel megoldott a probléma.
Erdélyben, Szerbiában van magyar püspök, de ott más a helyzet, mivel a többségi egyház nem a katolikus, hanem az ortodox, s azoknak szinte teljesen mindegy, hogy a katolikusoknál milyen nemzetiségűek a püspökök.
Érdekes viszont, hogy a 200 ezres görögkatolikusoknak Szlovákiában van saját püspökségük és több egyházmegyéjük, a náluk nagyobb létszámú magyaroknak viszont nem adott egyik sem. A görögkatolikusok talán azért sikeresebbek nálunk, mert náluk más a rítus, és talán mert szlávok ők is” – zárja gondolatait a köztiszteletben álló Főtisztelendő Zsidó János.
Megjelent a Magyar7 2024/29.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
